Gyarmati-Paor Zoltán: Arc/vonal

Kiadó: Hitel Kiadó

Kiadás éve: 2026

Stílus: Krimi / Kaland

Értékelés: 5*/5

Előzmények:

Vannak szerzők, akik hiába, hogy csak egy könyvvel szerepelnek a piacon: az ember tudja, bármit és bármikor elolvasna tőlük. Ez a Vonal ciklus első kötetének elolvasása után (ajánlómat itt találod) fogalmazódott meg bennem Gyarmati-Paor Zoltán személye kapcsán. Arc/vonal című újdonságát már azóta tűkön ülve vártam, hogy az előző részt tavaly novemberben befejeztem.

Bár a regény már július elején megérkezett hozzám, az olvasását egészen a Feröer-szigeteki
nyaralásomig halogattam, kikapcsolódni ugyanis csak olyan könyvet vagyok hajlandó vinni, amiről tudom, hogy zseniális! Már a repülőn olvasni kezdtem és szerintem nonstop bolondnak néztek, mert hol csendesen (de jól láthatóan) kuncogtam, máskor pedig olyan szinten elvesztem ebben az egyedi világban, hogy nem tudtam a külvilágról (így lekéstem a kávéosztást, ami nagy szó, mert függő vagyok😅). Hogy beváltotta-e a hozzá fűzött reményeimet? Spoiler: magasan! Ugyanakkor, meglepetést is tartogatott... Nézzük is miért érdemes elolvasnod!

Cselekmény:

Az izgalom ezúttal sem várat magára. Már az első fejezetben egy sajtótájékoztatón találja magát az olvasó, ahol kártyavárszerűen omlik össze az emlékezetesnek szánt felfedezés bejelentése: megtalálták Aba Sámuel sírját. A dolog iróniája, hogy minden, az ásatáson részt vevő tudós és segítő élet és halál között lebeg. Túlélni pedig csak Herczeg Rolandnak sikerül. Átok? Vagy csak isteni igazságszolgáltatás a sírrablók ellen?

Éppen hogy csak magához tér a kómából, főhősünk máris az események sodrában találja magát, ahol - többnyire akartán kívül - a rossz fiúk nyomába ered. A történet fészke ezúttal a Mátra lábánál megbújó aprócska település, Abasár, ahol az egykori király sírjára bukkanak. A szálak azonban hamar Budapestre vezetnek, ahol az előző kötetből megismert arcok is újra felbukkannak. Köztük, például a csinos kutatónő, Emma, vagy a hagyományőrző csoport vezetője, az Öreg és fontos szerepük lesz abban, hogy leleplezzék a csoportot, ami az egykori királyság visszahozatalán ügyködik. 

Bepillantást nyerhetünk titkos szeánszokba, visszautazunk a történelem sötét bugyraiba, látván, ahogy Aba Sámuel hatalomra tör és - a már jól megszokott módon - Roland oldalán állandóan valami verekedésbe keveredünk. Fokozatosan áll össze a kép, ami nem hagy hátra kérdést... És mégis hiányérzet marad az emberben. Egészen addig, míg a XCVII-ik fejezetig jut az olvasó, ahol felfigyel egy titkos üzenetre 😉! Na, épp az ilyenek miatt tartom zseninek az írót!

Értékelés: 

Sosem titkoltam, hogy Ken Follett az egyik komfortíróm. Rendkívül jellegzetes stílusa van, úgy tanít, hogy az ember észre sem veszi. Mikor felcsapom a könyveit, az olyan, mintha egy régi, jó baráttal beszélgetnék. És miért sztorizok egy walesi íróról? Mert Gyarmati-Paor Zoltán könyveinél is ezt érzem. Valójában csupán 2 kötetéről beszél(het)ek, de ha valakinek van írói hangja és stílusa, az már - szerintem - rögtön az elején kitűnik. Mikor felütöd egy könyv borítóját, olvasni kezded és cirka 20 oldal után beléd vág az érzés: "megérkeztem". Együtt "mozogsz" a történettel: nevetsz, ha vicces; fogod a fejed, ha főhősünk épp valami ultrakellemetlen helyzetbe keveredik vagy ámulsz el, mikor egy mélyebb történelmi összefüggés kirajzolódik előtted.

Ahogyan fentebb is írtam, nagyon vártam ezt a regényt. Ugyanakkor, legyünk őszinték, ha valaki nagyot durrant elsőre, van rá esély, hogy nem ugorja meg a lécet másodjára. (Az utószó alapján Bán Mór is egyetértene velem 😉.) Zoltánnak viszont sikerült. Már az első oldalak elolvasása után - mikor körvonalazódott bennem, hogy Abasár lesz a regény színhelye és rég elfeledett alakja, Aba Sámuel, a hőse-, tudtam, hogy innen már nyert ügye lesz nálam az írónak ezzel az újabb minőségi és színvonalas történelmi regénnyel. Mindezt úgy, hogy amúgy a Mátra aljából származom, de erről a feltárásról először a könyvből értesültem 😅 (hát igen, beszédes, hogy mi jut el a médiába).

A regény végén magyarázatot kaphatunk arra is, honnan jött az ihlet. Van az a mondás, hogy jókor, jó helyen... Ami félig igaz, ugyanakkor a lehetőséggel élni is kell tudni. Itt pedig ez történt. Ez egy profin megírt regény, számos rejtett érdekséggel, ami jó érzékkel adagolja és váltogatja a humort, a történelmi tényeket és az akciót. (Na, jó, a csihi-puhi néhol már picit sok volt 😆, de még ezt is elnézem neki!)

Napestig tudnék írni róla, hogy miért érdemes elolvasni, de végezetül az egyik kedvenc momentumom a könyvből. A híres, magyar szobrász, Kő Pál (akit személyesen is ismertem 💓) Aba Sámuel szobrára hivatkozik, aminél valóban látható egy furcsa tenyérnyi folt a szobor fejének az oldalán. Az, hogy ez a trepanációra utal vagy sem? Ki tudja😊. Talán épp ez a jó ebben a regényben: annyire a valóság és a képzelet határán egyensúlyoz, hogy már az sem tűnik fel, ha néha átcsúszik az utóbbira. 

A tavalyi ajánlómat azzal zártam, hogy Dan Brownhoz hasonlítottam az írót. A jelenlegit pedig azzal, hogy bár még szoknom/szoknunk kell, de azt hiszem Gyarmati-Paor Zoltán neve is fogalommá válik majd hamarosan az irodalomban. Jó szívvel ajánlom ezt a kötetet történelmet kedvelő olvasóknak, illetve azoknak is, akik nemcsak szórakozni, hanem gondolkodni és tanulni is szeretnek olvasás közben!

Ezúton köszönöm a megtisztelő bizalmat és a recenziós példányt a Hitel Kiadónak és az írónak. Ne feledjétek: folyt. köv, hisz lesz még harmadik kötet is 😊!!! (Ps.: Titokban pedig abban reménykedem, hogy Herczeg Rolandtól a Vonal ciklus lezárását követően sem kell búcsút vennünk.)