Földes András: Erőss Zsolt - A Himalájánál magasabbra

Kiadó: Libri

Kiadás éve: 2012

Stílus: Életrajzi

Értékelés: 5/5

Előzmények:

2013. májusában minden csatorna és újság Erőss Zsolték Kandcsendzöngára induló mászásával volt tele. Majd azzal, hogy ő és a társa eltűntek. Ekkor figyeltem fel rá(juk) és izgultam együtt egy egész országgal, hogy vajon élve előkerülnek-e? Mai eszemmel - és Földes András könyvének elolvasása utána - már egyértelműen tudom, erre körülbelül 0% esély volt. 

Teltek múltak az évek és valahogy magukkal ragadtak a hegyek: a vágy, hogy egyre magasabbra jussak. Hogy elmondhassam magamról: én nem a lanovkával, kényelmesen jutottam fel oda, hanem megkínlódtam érte. 

Majd egy délutánon eszembe jutott az a híres hegymászó, Erőss Zsolt, aki valahol elveszett a Himalájában. Kíváncsi voltam az "ő" oldalára, hogy vajon hogyan jutott odáig? Ekkor vettem először kezembe Földes András könyvét, ami egy könyvtári kölcsönkönyv volt. Mikor végeztem vele, már tudtam: ennek a könyvnek a könyvespolcomon a helye. Pontosabban: lenne a helye. Mivel már nem kapható, csak néha bukkan fel egy példány az antikváriumokban. Ugyanakkor, voltam annyira szerencsés, hogy moly.hu-n találtam egy példányt, egy dedikált példányt és tudtam, hogy ennek a könyvnek hozzám kell kerülnie és íme :)

Cselekmény:

Az első dolog, ami olvasás közben megfogalmazódott bennem, hogy ez a könyv annak, akit nem érdekel a hegymászás vagy a hegyek, maga a kínlódás lehet. Pedig Földes András mestermunkát végzett azzal, hogy profi szinten írt a hegymászásról, hobbi túrázóknak. (Mert legyünk őszinték, aki ezt a könyvet laikusként a kezébe veszi, jóindulattal is csak annak mondható.)

Már az első pár fejezet teljesen megnyert magának. Egy fotelből átélt élmény-zuhatag volt, aminek részese lehettem. Olvasás közben kikerestem a könyvben szereplő helyeket/hegyeket, néha még az embereket is. Ilyen emlékezetes keresés volt az "Ogre hegy" alias Baintha Brakk (lásd jobbra), amiről sosem hallottam, de meseszép. Ahogy haladt előre a történet, egyre szebb és veszedelmesebb hegyek nevei jelentek meg a lapokon - valamint, a Himaláját is sikerült egy kicsit közelebbről megismernem.

Aztán egyre több áldozaté is. Miközben olvastam, nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy csak idő kérdése volt, ami Erőss Zsolttal történt... Hiszen annyian haltak már meg mellette. Viszont! Sokakkal ellentétben, akik elítélték és megszólták, hogy minek kellett ennyiszer kísérteni a Sorsot, én megértem, sőt mi több, csodálom. Ha az ember ennyire szeret valamit, azt nem lehet csak úgy feladni. A hegymászás erről is szólhat: áldozatokról. Nem csak a saját magad által hozottakról, hanem arról is, hogy benne van a pakliban, hogy elveszted azokat, akik veled indultak útnak. Ez alól Zsolt sem volt kivétel: először egy mászótárs (Reinhard Wlasich), aztán egy barát (Dékány Péter), majd egy nagyon közeli barát (Horváth Tibor)... Talán erre mondják, hogy az élet nagy forgatókönyv író - dramaturgiailag ott volt a dráma a levegőben.

Vélemény:

Nagyon régen olvastam már olyan életrajzi (nem könnyed vagy romantikus) könyvet, ami hipp-hopp beszippantott. Amit egyszerűen nem tudtam letenni. Ez a kötet ilyen.

Minden fejezete önállóan is megállná a helyét, annyi kaland/ látnivaló/ tanulság sűrítődik bele egy ilyen részletbe. 

Külön esszenciát ad a könyvnek, hogy nem a tragédiával ér véget. Hanem az Annapurnán, mikor még senki nem sejtette, hogy hamarosan az egész történet lezárul, a Kancsendzöngán. Valahol szomorú, hogy az emberek csak úgy emlékeznek Erőss Zsoltra, hogy az "őrült hegymászó, aki műlábbal is a Himaláját járta, aztán ott is maradt". A környezetemben is rengetegszer hallottam ezt a negatív véleményt, pedig jogos-e elítélni valakit, aki az álmait követi? Hogy úgy élte és végezte be a saját életét, ahogyan szerette volna? Míg a könyvet olvastam, jó pár videót megnéztem, amiben Zsolt szerepelt. Az egyik egy TedX-es előadás volt (A nehez ut: Zsolt Eross at TEDxDanubia 2013 - YouTube), amiben arról beszél, hogy az a lényeg, hogy az ember megtalálja az életében azt, amit igazán szeret, ami erőt ad neki. Ő is így tudott újra lábra állni a Tátrában bekövetkezett balesete után. Talán ezekre az üzenetekre kellene koncentrálnunk. Arra, hogy mit tanulhatunk tőle.