Bauer Barbara: Vörös posztó

Kiadó:

Jaffa Kiadó

Kiadás éve: 2023

Stílus: Történelmi 

Értékelés: 5/5

Előzmények:

Méltán írhatom, hogy Bauer Barbara az egyik legjelentősebb kortárs szerzőnk. Emellett igen termékeny író is, hisz már 30 könyve jelent meg. Személy szerint a történelmi regényeit (A leggazdagabb árva, Még látlak odafenn) jobban kedvelem, de igyekszem minden új írását elolvasni. Így volt ez a Vörös posztóval is. Hogy őszinte legyek, abszolút nem erre a történetre számítottam, de ez egy olyan mély olvasási élmény volt, hogy mindenképpen szerettem volna egy bejegyzést szentelni ennek a kötetnek a blogomon.

Cselekmény:

A regény két idősíkon játszódik: egy napjainkbelin, ahol a főszereplő, Körösi Laura, épp egy súlyos diagnózist követően lép be a galériába, ahol a dédnagymamája festményeit készülnek bemutatni. És az emlékezés síkján, ahol a képeken és a hozzájuk kapcsolódó rövid elbeszéléseken keresztül egy másik, négy generáción átívelő történet bontakozik ki előttünk:  három nő nehézségei, elakadásai és titkai, melyek a főhős élményein, emlékein és benyomásain keresztül tárulnak fel előttünk. Megismerhetjük a dédnagymamát, akinek színésznői karrierjét a második világháború törte derékba, de a festésben újra értelmet talál az életben. A mufurc nagymamát, akiről senki nem tudja igazán miért olyan, amilyen. A szeretetre éhes anyukát, aki sokszor fojtogatóan hat a gyermekére. De miért lettek ilyenek? Erre keresi Laura a választ.

A regénybeli karakterek számomra nem voltak túl szimpatikusak. Laura áldozat szerepe és megfelelési kényszere néha kissé frusztráló. A gyerekei is elkényeztetettnek és önzőnek tűnnek. A legszerethetőbb karakterek a galériavezető, Ádám és a dédnagymama, Denise. Mindketten bölcsen látják a világot és próbálják azt elfogadhatóbbá tenni az őket körülvevők számára a maguk nyugodt módján. 

Ennek eredményeként a könyv végére összeáll számunkra, kívülállók számára is a történet. Akárcsak Laura számára, aki kezébe veszi a sorsát és tesz az évtizedeken át ismétlődő minták ellen.

Értékelés: 

Ahogyan már a bejegyzés elején is írtam: nem ilyen történetre számítottam. A Vörös posztó címből inkább egy posztókereskedőre asszociáltam, amit még a borítón szereplő vörös kabátos alak is alátámasztott. Őszinte leszek: nagyon mellé lőttem. 

Egyre gyakoribbá válnak manapság az olyan könyvek, amik nem csak az idilli helyzeteket dolgozzák fel, hanem a hús-vér valóságot. Ez is egy ilyen, érzelmileg kemény könyv. Tökéletesen átadja azt a torokszorító érzést, amikor valaki szembesül a ténnyel, hogy rákos. Hogy beteg, hogy az addig alapvetőnek vett értéket veszítette el egy szempillantás alatt egy diagnózissal: az egészségét. Ez egy nehéz téma, amihez elengedhetetlen, hogy az író jól nyúljon hozzá - másként hiteltelen lenne a történet. Bauer Barbarának ez sikerült. Olyan könyvet írt, ami egyszerre gyomorszorító, elgondolkodtató és érdekes. Olvasás közben szinte faltam a lapokat: kíváncsi voltam a szereplők életének fordulataira és én is minél előbb meg akartam érteni, miért váltak olyanokká amilyenekké.

Vajon megbetegíthetnek minket az évtizedeken keresztül elnyomott családi traumák? Van ebből kiút? Ezekre a kérdésekre keresi a főhősnő a könyv lapjain a választ, amit mindenképpen érdemes elolvasnunk, mert mi, olvasók is csak tanulhatunk belőle.

A történet egyik nagy tanulsága, hogy a múlt megértése nélkül nem élhetünk szabadon a jelenben sem. Ezt az üzenetet érdemes megfogadnunk.

 

Zubor Rozi: A kulcs

Kiadó:

Álomgyár Kiadó

Kiadás éve: 2024

Stílus: Életrajzi / Romantikus

Értékelés: 5/5

Előzmények:

Zubor Rozi munkásságára Budai Lotti kapcsán figyeltem fel, kettejük podcast-ja a "Micsoda nők voltak!" (jelenleg Micsoda nagymeNŐK voltak) egy rendkívül értékes és hiánypótló csatorna Magyarországon. Aztán jöttek a kettejük által kiadott albumok ("Micsoda anyák voltak", "Micsoda szajhák voltak"), amik szintén sok-sok tanulsággal szolgálnak. Mikor tavaly, az utóbbi album bemutatóján Rozi elárulta nekünk, hogy egy könyvön dolgozik, éreztem, hogy ezt is el kell majd olvasnom. Így keveredetem 2024. április 17-én A kulcs című regény könyvbemutatójára.

Cselekmény:

Adott egy többgyermekes, nagy és "B"oldog család - minden értelemben. Az édesanyát, Boldogné Tóth Szilviát - akinek az életébe betekintést nyerhetünk-, imádják a gyerekei. Egyikük Boldog Beáta, kétgyermekes anyuka, aki a történet másik főszereplőjévé válik, azáltal, hogy talál egy míves kulcsot egy furcsa felirattal, amiről senki sem tudja a családban hogy vajon mit is nyithat. Az író eleinte a fantáziánkra bízza ki is lehet "Kalosa Zsolt", akire a kulcstartó hivatkozik. "Ha megtalálod ezt a kulcsot, mielőbb add oda Kalosa Zsoltnak.". A könyv végére megismerhetjük nem csak őt, hanem Szilvia titkait is. 

Értékelés: 

Zubor Rozi stílusa rendkívül érzékletes. Azért is tudom ezt mondani, mert az én édesanyám is elhunyt, így tudom, mennyire igazak a sorok, amiket papírra vetett. Bár a mi anya-lánya kapcsolatunk sosem volt olyan felhőtlen és boldog, mint Szilvié és Beátáé, az érzés akkor is megmarad az emberben. Az érzés, mikor egy haldoklóhoz kell bejárni a kórházba, aki már nem az az ember, aki egykor volt. Az érzés, mikor neked kell minden temetéssel kapcsolatos dolgot elintézned a sokkban levő édesapád helyett, holott huszonéves fejjel gőzöd sincs róla, hogy mit is kell csinálni ilyenkor. Az érzés, mikor rádöbbensz, hogy már nincs az, aki felnevelt. A pillanat, mikor tudatosul benned, hogy sosem fogod többé hallani a hangját és sosem fogod tudni többé megkérdezni azokat az apró-cseprő dolgokat, amik amúgy fontosak, de mivel addig biztosra vetted, hogy van még időd, nem kérdezted meg. És ezután már nem is tudod majd. Sőt, tovább megyek. Még az az érzés is ismerős, hogy találsz valamit az életéből, ami egy olyan részét tárja fel a történetének, amiről te addig nem is tudtál. 

Ez a könyv ezért zseniális. Mert bár csak "egy" anyukáról szól, de az az egy anyuka valahol mindenki anyukája (lehetne). 

És akkor még nem ejtettem szót a "titokról". Mivel régóta követem Rozi munkásságát, így valahol nem volt meglepő a fordulat, sőt, mi több, egyenesen ki is találtam már a legelején, mikor a fényekről volt szó a szobában. Ettől függetlenül zseniális húzásnak tartom.

A legnehezebb talán az, hogy kinek is ajánlanám ezt a könyvet. Mivel a szép, rózsás borító mögött azért nagyon komoly, fájdalmas és nehéz gondolatok/ érzések rejtőznek. Egyszerre  ajánlanám mindenkinek, majd szűkíteném a kört azokra, akik kellően stabil lábon állnak ahhoz, hogy akár újra szembe nézzenek az anyukájuk elvesztésével. Mert ez a könyv feltépi azt a sebet. De ahogyan Rozi is írja, ez az a dolog, amiről nem beszélünk, amire nem akarunk gondolni. Így talán megfelelően elsiratni sem tudjuk.

A kulcs egyszerre facsarja össze az ember szívét, majd megnevettet, aztán újra megríkat. Hullámvasút. Pont, mint az élet. De, ha megértjük, hogy ebből az időből kell kihoznunk azt, amit tudunk, akkor talán kevésbé fáj látni, hogy távozik valaki vagy akár mi magunk. Hisz azt mondhatjuk: "Teljes életet élt.". Rozi szavaival: "Nála, a kezében volt a kulcs" 😉!

Amit nekem adott: 

Hálás vagyok azért a jó hangulatú beszélgetésért, aminek a könyvbemutatón a részese lehettem. Szerintem ez az egyik legjobb dolog a világon, mikor valaki élményt ajándékoz. Így nem csak Rozi könyvével lettem gazdagabb aznap, hanem egy szép emlékkel is. Ó! És a kulcsos könyvjelzőről meg ne feledkezzek. Rozi mindenkit meglepett egy selyemszalagra fűzött aprócska kulccsal.

Első könyves szerzőnél mindig 50-50, hogy mennyire fog magával ragadni a könyv stílusa. (Persze, tudom, én is hivatkoztam rá, ez nem Rozi első könyve, de mégiscsak az első önálló kötete.) Itt ez megtörtént, sőt, olyan téma kapcsán, amiről az emberek nem beszélnek. Legyünk őszinték, egy szerető édesanya halála nehéz topic. Ezt úgy megírni, hogy segítsen feldolgozni a traumát, közben megnevettessen és még tanítson is... Nem könnyű feladat. Ezért is lesz ez az olvasási élményem maradandó. Köszönet ezért a hiánypótló kötetért.

 

Borsa Brown: Misszió

Kiadó:

Álomgyár Kiadó

Kiadás éve: 2023

Stílus: Kaland/Romantika

Értékelés: 5/5

Előzmények:

Borsa Brown könyveivel egy kissé mindig hadilábon álltam. Vagy nagyon tetszett az adott kötet (pl. Az Arab vagy az Álszemérem), vagy nagyon lassan haladtam vele, mert nem kötött le (pl.: a Gyalázat sorozat). A Missziót ajándékba vásároltam és meg is lepődtem az árán (kb. 6500 Forint volt), bár tudom, mostanában a könyv ismét átsorolódott az "ajándék" kategóriába, hiszen a nyomtatási költségek és a papír árak az egekbe szöktek. Szóval, annyira nem volt meglepő, mégis picit sokalltam, de a végére ez is értelmet nyert. Mikor elolvastam a rövid leírást, nagyon megörültem: mindig is vonzott Kenya és annak hamisítatlan afrikai légköre. Borsa Brown pedig most igazán zseniálisat alkotott. 

Cselekmény:

Kenya és Magyarország találkozása egy szívszorító történetben. 

Dr. Budai Donát, egy magánéleti problémákkal küzdő orvos, aki egy afrikai missziós út során szeretné jóvá tenni a múltban elkövetett "vétkét". Nem hiába mondják, hogy az orvosok a legrosszabb betegek: ő sem veszi észre, hogy sokkal inkább pszichológusra, semmint egy afrikai útra lenne szüksége. Az élet az útjába sodorja Dr. Steiner József-et, egy afrikai vallási misszió vezetőjét, aki sokkal több annál, mint aminek elsőre tűnik. Szinte ugyanekkor lép színre Zelda is Donát életében, aki egy magyar-kenyai házaspár gyermeke, így az ő szemén keresztül egyszerre érezhetjük magunkat itt is, ott is otthon.

Megérkezünk Afrikába és útra kelünk ezen hármas társaságában. Betekintést nyerhetünk a turisták számára fenntartott és elfogadhatóvá tett szafari parkokba, majd megláthatjuk az érme másik oldalát: a valódi Afrikát. Ahol nem annyira az oroszlánokon és a hiénakutyákon, mint inkább a mélyszegénységen van a hangsúly. Számomra a legmeghökkentőbb a konzervdobozos csonkítás volt, miközben olvastam, nem akartam elhinni, hogy ilyen létezik és azonnal hálát adtam az égnek, hogy Európába születtem, nem pedig oda. Betekintést nyerhettünk a nyomortelepek és szeméttelepek világába, abba a kilátástalanságba, melybe sok-sok csecsemő beleszületik. Belekóstolhatunk az ellentmondásokba: egy ország, ahol a nejlonzacskó használata tiltott, de a szipuzás mindennapos. 

Persze, a sok egyedi élmény közben főhőseink élete is bonyolódik: Zelda és Donát egy szerelmi háromszögben találják magukat, ami talán nem is annyira meglepő, mint inkább elgondolkodtató: miért tart ilyen sokáig kilépni egy kapcsolatból, ha közben másra vágyik az ember? Társadalmi elvárások, megfelelési kényszer vagy mi tartja vissza az embert a szabad cselekvéstől?

A kötet egyik nagy erőssége a kenyai állapotok bemutatása: a különböző törzsek és hiedelemvilágok ismertetése. Érdekes volt Zelda kapcsolata a túlvilággal. Nem tudom, hogy ilyesmire van-e lehetőség vagy egyáltalán valós szál-e, de mindenképpen elgondolkodtató.

A könyv rengeteg társadalmi és magánéletbeli problémát feszeget. Számomra épp ezért volt értékes: nem a habos-babos cukormázas felszínt mutatja be, hanem a legnagyobb mélységekig leás és őszintén, kendőzetlenül tárja elénk a valós világot. 

Amit nekem adott: 

- Az érzést, hogy én is támogathattam egy afrikai kisgyermek jövőjét 😊 . Hiszen az utolsó oldalakról kiderült, hogy a könyv megvásárlásával a bevétel egy része egy segélyszervezethez kerül, ami számomra nem utolsó szempont. Ezért is volt ez a kötet idén számomra a tökéletes "karácsonyi regény". Én is kaptam az olvasásával és adhattam is a megvételével. 

- Az élményt, hogy apukám eredeti, Kenyából hozott szobrai között fotózhattam a regényt. Ezt eddig még sosem írtam, de igyekszem mindig nagyon gondot fordítani arra, hogy milyen háttérben fotózom az aktuális regényt. Szeretem, ha a kép kapcsolódik a tartalomhoz. Mikor a kezembe akadt ez a csodaszép regény és megtudtam, hogy épp Kenya a helyszíne... Egyértelmű volt, hogy a szobroknak szerepelniük kell a képen. (Apukám annak idején meg sem akarta venni ezeket a szobrokat, de elmondása szerint pár dollárért odaadták neki. Ennek pedig nem tudott ellenállni, majd alig tudta hazahozni őket a poggyászában.)

Értékelés: 

Talán kijelenthetem: nekem az eddigi "legkedvesebb" Borsa regényem. Talán furcsán hangzik ez a jelző, de imádom az olyan könyveket, amik egyszerre tanítanak és elgondolkodtatnak. 

Szerintem nagyon jó írói véna kell ahhoz, hogy valaki a nyomort úgy tudja ábrázolni, hogy az az olvasót ne menekülésre késztesse, hanem empátiát ébresszen benne. Számomra felemelő volt az is, hogy a Borsa Brown-ra jellemező nagy (számomra azonban teljességgel felesleges) szexjelenetek nem domináltak ebben a regényben. Olvasás közben rettegtem tőle, hogy ebbe az irányba fog elmozdulni a történet, de a félelmem szerencsére alaptalannak bizonyult és így, a könyv valódi mondanivalója is érvényesülni tudott.

Nem tudok szó nélkül elmenni Dr. Steiner József karaktere mellett. Ha létezne ilyen cím, neki adnám a "2023 legszerethetőbb karaktere" jelzőt. Hihetetlen tudása és rendkívül szimpatikus személyisége van, így egyszerre ért örömként és döbbentett meg, hogy az övé egy valóban létező karakter, mi több saját maga. Így az ő és Borsa Brown közös munkája számomra maga volt a "mikor a bölcsesség találkozik a tehetséggel" találkozása. Egy rendkívül szívhez szóló, lélekmelengető és tanulságos könyvet hoztak össze, amit szerintem senki sem tud úgy olvasni, hogy ne facsarodjon össze időről-időre, oldalról-oldalra a szíve. Jó szívvel ajánlom mindenkinek, aki egy igazán emlékezetes olvasmányra vágyik!

 

Marius Gabriel: A divatdiktátor

És a La Galerie Dior

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó

Kiadás éve: 2023

Stílus: Történelmi/ életrajzi

Értékelés: 5/5

Előzmények:

Ez most egy egészen rendkívüli könyvajánló lesz.          Talán, ha nem járok októberben a "La Galerie Dior"-

ban, akkor ez a bejegyzés sem születik meg, de mivel már régóta szerettem volna leírni az ott tapasztaltakat, így elegyítem az utazási élményem az olvasásival.                      

A "La Galerie Dior" nem egy régi múzeum. Nem is olyan ismert, mint például a Musée d'Orsay, de legalább olyan érdekes. 2022-ben nyitotta meg a kapuit és hogy még izgalmasabb legyen: bizonyos időközönként lecserélik a kiállított ruhákat. Példának okáért, azoknak a ruháknak a nagy részét, amik az én képeimen szerepelnek, már le is cserélték. 

Christian Dior életéről nem sok könyvet találtam - sem magyar, sem francia nyelven. Akad, nem azt mondom, hogy egyáltalán nincs, de egy ilyen érdekes életről több irodalmat vártam volna. 

Ezért is lettem nagyon izgatott, mikor a kezembe akadt Marius Gabriel "A divatdiktátor" című könyve. 

Cselekmény:

A történet főszereplője Oona Reilly, másnéven Rézi, aki férje oldalán érkezett a náci uralom alól éppen csak felszabadított Párizsba. A véletlen úgy hozza, hogy megismerkedik Monsieur Dior-ral és ezzel egy barátság veszi kezdetét.

Rézi megpróbáltatásai és Párizzsal való ismerkedése közben megismerhetjük az igazi Christian Dior-t és baráti körét, ide értve Suzy Solidort (a leszbikus szépséget), Christian Bérard-t (a híres és tragikus sorsú díszlettervezőt) és Cathrine Dior-t (a Miss Dior "múzsáját") is. A könyv egyik erőssége, hogy életszagúan mutatja be az akkori Párizst és az ottani életet. Az üldözött nőket, akiket a náci uralom után a francia nép próbált kivetni magából, vagy az életrevalóbb, de nehéz körülmények között élőket, mint amilyen Pearl karaktere is.

Szembesülhetünk vele, milyen nehéz volt akkoriban anyagot szerezni egy-egy alkalmi ruhához. Illetve olyan érdekességekbe nyerhetünk bepillantást, mint a "Le Théâtre de la Mode", ahol a háború utáni anyaghiány miatt a híres tervezők maradék anyagokból babákra voltak kénytelen ruhákat tervezni  - élő manökenek helyett - és ebből a kiállításból világsiker lett, megerősítve Párizs helyét, mint a világ "divat fővárosa".

A regény csattanója, mikor Christian Dior végre saját szalont nyit és bemutatja első kollekcióját a még mindig keményen nélkülöző Párizsban. Az emberek egyik fele boldogan fogadta, hogy végre újra életük részévé váltak a színek és a változatos anyagok, a másik felük viszont pocsékolásnak tartotta azt a rengeteg anyagot, amit Dior egy-egy ruhához elhasznált. Vajon kinek volt igaza? Szerintem ezt az utókor döntötte el.

(Alább a műhely, ahol a csoda ruhaköltemények születtek.)

Értékelés:

A regény nagyon izgalmas és fordulatos, emellett pedig jól felépített is. Rézi karaktere néhol számomra egy kissé sok volt (indokolatlan hisztik és tettek), de minden más karaktert sikerült megkedvelnem.

Egyfelől megtévesztő a borítón szereplő "Ha ő nincs, talán Christian Dior sem lett volna világhírű." felirat, mivel Rézi nem volt létező személy. Tehát semmi köze Dior sikeréhez. Valójában ez volt számomra az egyedüli fájó pont a könyv során, hogy nem egy létező személy sorsát követhettük nyomon. 

Ennek ellenére a valamikor élt személyek élethűen kerültek bemutatásra és az író is nagyon jól lavírozott életük egyes eseményei között. Személyes kedvencem Cathrine Dior története, akinek szomorú sorsát is megismerhetjük a lapokról.

A legjobban viszont az olyan apróságokat élveztem, amikről még nem hallottam korábban.

Az egyik ilyen a "Le Théâtre de la Mode" volt. Kutattam utána egy kicsit és kiderült, miért is nem jött velem szembe Párizsban. Az 1945-ös bemutató után, a kiállítás megkezdte a turnét Európán belül olyan helyekre, mint Barcelona, London, Stockholm, majd az amerikai kontinensre. Ezt követően sokáig úgy hitték, hogy a babák elvesztek, mígnem az 1980-as évek közepén egy Washington állambeli kis múzeumban találtak rájuk. Ezután komoly vita kezdődött az Egyesült Államok és Franciaország között, hogy kié is ez a hagyaték. A vita Franciaország nyereségével végződött, a babák visszakerültek a kiindulási országba. Kutattam utána, hogy megtekinthetőek-e már, de nem találtam erről információt. (Alább egy kép az autentikus párizsi jelentről, amibe a tervezők a babáikat megálmodták.)

Amit nekem adott:

A könyv olvasása előtt pár hónappal jártam Párizsban. Egy, a "La Galerie Dior"-ról készült videó teljesen véletlenül jött velem szembe az Instagramon. Egyfelől meglepődtem, hogy még sosem hallottam erről a párizsi múzeumról (pedig elég sok múzeumot körbe jártam már ott), másfelől pedig tudtam, hogy ezt muszáj élőben is megnéznem. Bizton állítom, hogy az egyik legjobb múzeum élményem (talán a Swarovski volt hasonló Innsbruck mellett), mivel hihetetlenül innovatív és egyedülálló a maga nemében. 

Azt azért hozzáteszem, hogy érdemes a jegyet online, elővételben megvásárolni, hogy ne járjon úgy az ember, mint én: 1.5 órát vártam arra, hogy beengedjenek. Ha jeggyel érkezik valaki, akkor pedig legyen nagyon pontos (ha például 10 perccel hamarabb áll oda, kiállítják a sorból mondván, még nem annyi az idő). Szóval 09:45re érkeztem és körülbelül 11:05kor jutottam be. Onnantól gördülékenyen ment minden és egyik ámulatból estem a másikba.

Azt gondolná az ember, hogy ruhákat bemutatni nem lehet érdekesen. Mekkora tévedés! 

Minden terem más és más, van, ahol a természetre koncentrálnak, máshol a misztikumra, egy újabb teremben pedig egy hatalmas - szinte Versailles-ba illő - bálra. Természetesen nem csak Christian Dior tervezései szerepelnek a kollekcióban, hanem sok más tervezőé is, például Yves Saint Lauren kreálmányai, amik mindvégig a kedvenceim voltak. A képek sajátok (kivéve a "Le theatre de la mode"-ot).

Mikor a kezembe vettem A divatdiktátor című könyvet, ez a két mesés világ összemosódott bennem. Egyszerre éreztem magam a Dior múzeumban és ezáltal élethűbbnek éreztem a történetet is, ami magával ragadt.

Ahogyan Jean Cocteau mondta: << Dior, ce génie léger propre `a son temps dont le nom magique comporte Dieu et or.>> = "Dior, ez a korára jellemező, könnyed zseni, akinek mágikus neve egyszerre hordozza az Istent (Dieu) és az aranyat (or)."

Remélem sikerült átadnom, milyen zseni is volt Monsieur Dior, emellett pedig meghozni a kedvet vagy egy múzeumlátogatásra vagy pedig az olvasáshoz 😉!

 

Budai Lotti: A festőművész

Öt érzék - Színek

Kiadó: Álomgyár Kiadó

Kiadás éve: 2023

Stílus: Történelmi/ krimi

Értékelés: 5/5

Előzmények:

Az "Öt érzék" sorozat - bár még csak a második részénél járunk - máris az egyik legnagyobb kedvencem történelmi kategóriában. Zseniális alapgondolat és mesteri kivitelezés. Az "Illatok" rész teljesen elvarázsolt és azt hittem, felülmúlhatatlan lesz.  Első hallásra a festés témaköre egészen egyszerűnek hangzik, de a köré szőtt történelmi-vallási-festészeti történet kiemelkedőre sikerült, így az ember csak arra tud gondolni: "Vajon tényleg így történhetett?". Ez a könyv annyival többet rejt, mint amire először gondolna az ember!

Cselekmény:

A 15. század végi Firenzében járunk, ahol még mindig a Mediciek vannak hatalmon. Bianca Gorini, az egyik Medici testvér törvénytelen lánya, kisgyermekként egy szörnyű bűntett szemtanúja lesz. Az árva gyermek így kerül Lorenzo de' Medici gondozásába, akinek udvarában olyan lehetőségek várnak rá, amik nem adattak meg abban a korban bármely lánynak. Tanulhat. Történelmet, nyelveket és leghőbb kívánságát is valóra váltván: festészetet. Miként lehetséges ez a középkori Firenzében? 

Budai Lotti zseniálisan csűri-csavarja a szálakat. Lehetővé teszi a lehetetlent és még sincs az az érzése az embernek, hogy valami szirupos csodáról olvas, mivel sokszor történnek az olvasó számára is meghökkentő, váratlan fordulatok. Megismerhetjük a kor festészeti technikáit, Firenze mindennapjait és híres lakóit (mondhatni az akkori "celebeket") és a vallási helyzetet. Számomra a könyv egyik legnagyobb meglepetése: Girolamo Savonarola alakja, aki létező történelmi alak volt (bár általam eddig nem ismert) és hihetetlen mit el nem ért a firenzieknél.

Míg a regény egészében élvezhető igazán, mégis, akadnak olyan részei, amik önmagukban is megállnák a helyüket (kedvencem a Pán és az ördög közötti párhuzam fejtegetése, amihez még az életöröm kérdésének megvitatása is társul). 

Az olvasó egy izgalmas, korhű krimibe csöppen, ami nem csak a történelmi, de a vallási ismereteit is szélesíti.

Értékelés:

Budai Lotti neve számomra garancia arra, hogy valami meghökkentő és tanulságos történetet fogok olvasni, amibe nem mellesleg bele is szeretek majd.

A festőművészt, bár nagyon gyorsan kiolvastam (7 nap alatt, pedig ez a regény sokkal mélyebb és értőbb olvasást igényelt volna, de ha egyszer annyira izgalmas volt 😊!!!), utána napokig nem tudtam más regényben elmélyülni, mert csak ez járt a fejemben, ekörül forogtak a gondolataim. (Olyannyira, hogy még a "Micsoda szajhák voltak!" bemutatóján is erről áradoztam Lottinak, amit szegény Rozi kénytelen volt végighallgatni 😅.) Biztosan újra fogom olvasni valamikor, hogy több időt hagyjak magamnak elmélyülni a részletekben.

Két kisebb kritika azonban nem maradhat el. Az egyik, egy számomra nagyon szerencsétlen névadás: Savonarola és Salvestro neve nagyon hasonlított. Többször el kellett gondolkodnom melyik melyik. Aztán csak megtanultam a feladott leckét 😄 . A másik viszont a korrektor hanyagsága: rengeteg az elütés a szövegben, vagy a hiányzó szó, toldalék. Ez a történet értékéből nem vesz el, de igencsak bosszantó, hogy vissza-vissza kell térnem egy-egy sorhoz, hogy én olvastam félre vagy sem.

Imádtam, hogy a regény nagyon erős történelmi alapokon nyugszik. Imitt-amott rákerestem erre-arra a tényre és mind megállta a helyét. Bár nem vagyok jártas a Mediciek korában, az így is kitűnt, hogy hihetetlen kutatómunka áll a regény mögött. Az külön öröm volt a számomra, hogy a regény végén egy kisebb "magyarázat" blokkot is találhatunk arra vonatkozóan, hogy mi valós, mi fikció. Ez talán még inkább segíti az eligazodást a történet szálai között. 

Amit nekem adott:

Aki ismer, tudja, hogy nem olyan régen elkezdtem festeni, így ez a téma különösen közel áll a szívemhez. Kíváncsi voltam, hogyan tudja egy "nem festő" megugrani a festészettel kapcsolatos részeket és boldogon konstatáltam, hogy szuper profi lett a könyv ebből a szempontból is.

Ez a regény társam volt a párizsi utam alatt, a hosszas várakozások alatt kikapcsolt: olvastam a Luxemburg kertben, az Eiffel torony mellett vagy a Szajna partján is. 

2023-ban az egyik legjobb, ha nem a legjobb könyvélményem és alig várom, hogy a november 10-ei találkozón, még többet halljak ennek a csodaregénynek a születéséről. 

 

 

Palotás Petra: A kastélykert álma

Kiadó: Álomgyár Kiadó

Kiadás éve: 2022

Stílus: Történelmi/ Életrajzi

Értékelés: 5/5

Előzmények:

Palotás Petra számomra az egyik legjobb hazai kortárs író. A könyvei olvasása felér egy léleksimogatással. Nagyon részletesen fogalmaz, mégis egyedien. Kevés olyan aktív írónk van, akinek akár látatlanban is ráismernék a stílusára, de az övé számomra ilyen. A könyveitől feltöltődik az ember lelke, így mindig nagy szeretettel emelem le őket a polcról. 

Sajnos, a könyv bemutatóján nem tudtam jelen lenni (épp külföldön dolgoztam), de az írói csoport által részese lehettem az élménynek. Már ez a bevezetés is meggyőzött róla, hogy ezt a könyvet el KELL olvasni.

Így, A kastélykert álmát még tavaly decemberben beszereztem - teljesen véletlenül egy dedikált példányt kaptam😊. Jó pár hónapja várakozott a polcomon, de szerettem volna kiélvezni az olvasását, így a horvátországi nyaralásunkra vittem magammal.

Cselekmény:

Az 1950-es években járunk, Magyarország különböző szegleteiben. De egy közös pont mégis akad a különböző emberi sorsok tengerében: a fehérvárcsurgói kastély. (A kastély tervezéséhez a híres építészének, Ybl Miklósnak is köze volt. Az épület jelenleg szállodaként üzemel, de látogatható.)

Mint oly sok magyar kastélyt, ez is elkobozták a "jobb cél" érdekében (másik ilyen, amiről tudok, a parádsasvári kastély, ami mit ad Isten: szintén Károlyi kastély és Ybl Miklós tervezés... Ugyanakkor ez gyermeküdülő volt), így vált gyermekotthonná. 

Megismerhettük az ott lakó gyermekeket - minden jóságukkal és hibájukkal együtt. Számomra az volt a könyv egyik nagy erőssége, hogy olyan életszerűen írt a gyerekkorról, hogy szinte én is visszacseppentem a tízes éveim elejére. Vica és Etelka "harcait" szerintem minden kislány végigéli: mikor engedsz a másiknak, de az valójában természetesnek veszi és nem becsüli meg, te pedig csak elhanyagoltnak érzed magad. És nem csak a gyerekkorról írt mesterien, hanem a másik oldalról, a szülői/ nevelői oldalról is. Két kedvenc Julianna és Márton bácsi volt. Hihetetlenül jól eltalált karakterek.

Mielőtt azonban azt hinnénk, hogy minden a gyerekekről és a mindennapi kis életükről fog szólni: NEM. És ez a másik nagy csavar a könyvben, ami magával ragadott. Ez egy hiteles korrajz az 1950-es évekről. Egyszerre történelmi és lélektani mementó egy (szerencsére) már letűnt kornak. Különböző emberi drámák és sorsok tárulnak a szemünk elé, amik emlékeztetnek rá, hogy nem csak gyereknek lenni nehéz, hanem sokszor az is, hogy megmaradjon valaki emberséges felnőttnek.

Értékelés:

Nagyon lassan haladtam vele és nem azért, mert nem tetszett, hanem, mert sokszor volt szívbe markoló és elgondolkodtató. Nem az a vágy hajtott, mint oly sok könyvnél, hogy megtudjam mi a vége. A sok apró kis történet külön-külön is egy másik világba repített, amit a végletekig ki akartam élvezni. Így, az egyes fejezetek között néha nagyobb szünetet tartottam. Miután végeztem vele, még nagyon sokáig a hatása alatt voltam, annak ellenére is, hogy egy másik zseniális könyv akadt a kezembe.

Az írónő nem titkolta, hogy történetét családjának életrajzi elemei is ihlették - és az elmémben végig ott motoszkált a kérdés: vajon ki volt valódi figura és ki csak kitaláció?

Nagyon kíváncsi voltam, hogyan lesz a sok-sok apró részletből egy egész. Olyan érzésem volt, mintha az írónő valamelyik novellás kötetét olvastam volna a kötet elején. Sok-sok különálló, apró, de megható történet. De nem kellett csalódnom: szuperül fűzte fel ezeket a "darabkákat" egy láthatatlan láncra, amiből egy mélyre ható, szívet melengető, de elgondolkodtató történet kerekedett.

Nagyon ajánlanám mindenkinek ezt a könyvet: egyszerre tanít emberségre, elfogadásra és szeretetre. Emellett emléket állít egy olyan kornak, amit bár jobb lenne elfelejteni, mégsem szabad. Hisz elődeink hibáiból csak tanulni tudunk. Hiszem, hogy bárki is fogja kezébe ezt a kötetet, találni fog benne olyan részt, ami mélyen érinti és az üzenete vele marad, sokáig, örökre...

 

László Boglárka: Párizs, 1867

Kiadó: Libri

Kiadás éve: 2023

Stílus: Történelmi, Romantikus

Értékelés: 5/5

Előzmények:

2022. szeptembere óta kisebb-nagyobb kihagyásokkal Párizsban is dolgozom, közvetlenül a Notre Dame mellett lévő kórház épületében. Így, mikor megláttam ezt a borítót, máris hívogatni kezdett. A rendhagyó címadás és a kosztümös világ még inkább meghozta ehhez a kedvemet. A horvátországi nyaralásunk alatt neki is láttam (a rossz idő kedvezett is a bekuckózós olvasásnak) és bár László Boglárka írónőről még sosem hallottam a regény olvasás előtt, de most már alig várom, hogy még több kötetét olvashassam.

Cselekmény:

A cselekmény összefoglalása trükkös feladat. Bár "csak" 1 évet ölel fel a regény, mégis annyi minden történik ezalatt az idő alatt, hogy vagy nagyon felszínesen tudnám összefoglalni vagy roppant részletesen - újraírni viszont nem szeretném a könyvet. Így azt a verziót választottam, hogy az általam érdekesnek vélt momentumokat emelem ki, hogy meghozzam az olvasáshoz való kedvet 😊.

A regény egyik főszereplője Pauline von Metternich (Sándor Móric lánya), aki bár szépnek nem nevezhető, de kulturális és divat kérdésekben szinte párja nem akad. (Azért szinte, mert a francia császárnét nem söpörném le olyan könnyedén a porondról.) Pauline férje a saját nagybátyja, Richard von Metternich, aki az Osztrák-Magyar Monarchia nagyköveteként dolgozik Párizsban. /// Zseniális karakterválasztás: egyszerre közvetít az Osztrák-Magyar Monarchiáról és Franciaországról is.- A párt lásd az alábbi képen./// 

A regény egyfajta kulturális "jegyzék" is, ami minden jelentősebb zenei, művészeti vagy akár közéleti "ínyencséget" felvonultat. (Ehhez persze az is jó a propos, hogy a Világkiállítás idején játszódik.) 

Számomra az egyik nagy érdekesség például a Guerlain divatház eredete és mindennapjainak ecsetelése - megtudhatjuk honnan ered a parfümös üvegcséjük méhecskés szimbóluma.

Rengeteg korabeli hírességet is megismerhetünk, többek közt Charlotte Rotschilde-ot, gróf Széchenyi Ödönt (gróf Széchenyi István fiát, aki, mint a könyvből megtudtam, saját tervezésű hajójával, a Hableánnyal, aranyérmet nyert a Világkiállításon), III. Napóleon unokatestvérét, azaz Mathilde Bonaparte-t vagy tescheni Matild Máriát, aki úgy lelte halálát, hogy cigarettáját a háta mögé rejtve, muszlinból készült ruhájának szövete azonnal lángra kapott - a súlyos sérülésekbe pedig a lány belehalt. Értelmetlen és szomorú vég.

Ármánykodások, pletykák és történelmi tények töltik ki a könyv 407 oldalát, mindvégig izgalmassá téve azt. A figyelmesebb olvasó rengeteget tanulhat az akkori politikai helyzetről (bevallom, számomra a lengyel és a porosz szál kevésbé volt ismert - ez biztos az én hiányosságom is-, de mostantól sziklaszilárdan fogok emlékezni Bismarck sikereire), néhol még elgondolkodtató részekre is bukkanhat: ilyen volt számomra István nádor 1867-es rejtélyes halála, amit a Habsburg ház valóban tüdőbetegségként kezelt, de a regény felvetette a merénylet kérdését is (ezzel kapcsolatban találtam egy nagyon jó cikket, ami pontot tesz a kérdés végére:  Rubicon - 1867. február 19.- Habsburg István nádor halála címmel).

A könyv másik erőssége a korabeli Párizs bemutatása - elképzelni sem tudom micsoda munka lehetett ebben. A leíró részek zseniálisak: részletesek, de újdonságként hathatnak az olyanoknak is, akik jobban ismerik a várost. Például a Palais Lambert-ről (ami az akkor lengyel nemesség központja volt) sosem hallottam, mint utóbb kiderült nem is meglepő: jelenleg Xavier Niel francia telekommunikációs milliárdos tulajdonában van és sajnos nem látogatható. Alább egy kép ízelítőnek az enteriőrről: 

Azoknak, akik pedig könnyedebb témákra vágynak szórakoztatásul szolgálhat a bájos szerelmi szál, ami mégiscsak társadalmi kérdéseket feszeget. 

Értékelés:

IMÁDTAM! Talán azt szerettem benne a legjobban, hogy egyszerre tanított és szórakoztatott. Tájékozott embernek tartom magam, de ez a könyv rádöbbentett, hogy még sok dolog van a világban, amiről sosem halottam. Úgy éreztem magam olvasás közben, mint, aki egy történelmi pletykarovatba csöppent. 

Egyes neveknél, eseményeknél vagy helyszíneknél rákerestem bizonyos dolgokra, így még kézzelfoghatóbbá téve az olvasás élményét. Ennek hála "láthattam" a Parc des Buttes-Chaumont-t vagy a Manet híres festményét a "Miksa császár kivégzésé"-t. 

Biztosan nem most olvastam utoljára ezt a kötetet. 

Próbáltam ebben a bejegyzésben összegyűjteni azokat az érdekességeket, amik számomra a legmeglepőbbek voltak, de azt ajánlom mindenkinek, hogy olvassa el ezt a remekművet és biztosan találni fog a kedvére való meglepetést 😉!