Kerényi Miklós Gábor: A "Rómeó..." diadalútja

Kiadó: Alexandra

Kiadás éve: 2020

Stílus: Életrajzi / Zenetörténeti

Értékelés: 4,5/5

Előzmények:

Imádom az Operettszínházat és vagyok olyan szerencsés, hogy több Kero féle rendezést/"beszerzést" is láthattam élőben. Az Elfújta a szél, az Elisabeth, a Rebecca... Mind ide tartozik. Vagy a budapesti  Broadway hangulata, aminek létrehozásában szintén biztos vagyok, hogy részt vett. Ezek mind meggyőzik róla az embert, hogy már pedig egy zseni dolgozik közöttünk.

Cselekmény: 

Ez a kötet nem az, amit vártam. Mikor megtudtam, hogy megjelent, rögtön el szerettem volna olvasni. 

A pillanat most jött el és csak részben adta azt, amit én hittem, hogy adni fog - mégis egy jó olvasási élmény. Sok mindent megtudhattam arról, hogy mi történik a kulisszák mögött. Viszont, ez inkább szakmai leírás volt, semmint egy anekdotázó művész kedves kis visszaemlékezései (Bár igaz, volt ilyen is, pl.: a Városmajori Szívkórház kapcsán). Sokszor írt a hangtechnikáról, világosításról, amik a maguk nemében mind nagyon nagyon fontosak, de... Az ember egy ilyen könyvtől nem ezt várja. Számomra egy kicsit túl "Rómeó" központú is volt, többet szerettem volna a Mozart-ról olvasni, de persze minden szentnek maga felé húz a keze... :) Így Kero-nak is. Persze, hogy a legsikeresebb darabjáról ír a legtöbbet.

Aki esetleg azért venné a kezébe, mert szaftos botrányokat remél, ki kell ábrándítsam: nem fog szaftos dolgokat találni. És szerintem ez így is van jól. Ez a könyv egy híres musical-nek állít emléket, nem lenne szerencsés ide nem illő dolgokat belekeverni.

Vélemény:

Nem bántam meg, hogy elolvastam. Viszont Kero egy kiváló rendező és zenész, DE! nem író. Számomra ez a könyv alapján egyértelművé vált. Talán, ha valaki olyat talál maga mellé, akivel ezt a kötetet párbeszéd formában tudta volna megírni, az olvasó-közelibbé tehette volna a történetet. Végig az volt az érzésem, hogy a történet maga jó, de valahogy nem megfelelően van átadva. 

Minden esetre, a kötet olvasását azoknak ajánlom, akik vannak kellően elfogultak és musical rajongók ahhoz, hogy megtalálják a szépet ebben a műben. Nem nehéz ugyan, de egy kis elfogultság sosem árt ;) ! 

Karády Anna: A füredi lány

Kiadó: Álomgyár

Kiadás éve: 2021

Stílus: Romantikus / Történelmi

Értékelés: 4/5

Előzmények:

Év elején jött szembe velem a könyv borítója és rögtön megragadta a figyelmemet, mert legyünk őszinték... Páratlanul szép. Tükrözi azt, hogy egy történelmi regényről lesz szó - ami nálam már önmagában jó pont. Maga a cselekmény viszont kérdéseket vetett fel bennem: egy made in Hungary Outlander koppintásnak tűnt. Nos, az is a célom ezzel a bejegyzéssel, hogy megpróbáljak válaszolni, hogy az-e.

Cselekmény:

A könyv kezdete számomra kissé bugyutának hatott. Ha olvasta az ember az Outlandert - és előre bocsátom, párhuzamot fogok vonni, de ha egy író ennyire ugyanazzal az ötlettel startol, ez valahol várható is-, azt kell mondja: ahhoz képest gyenge felütés.

Egy napjainkbeli lány beleesik egy forrásba a Koloska-völgyében (az írónő Facebook oldalán láttam a "színhelyről" képeket és én is kerestem egyet -lásd jobbra- nos, nem tűnik valami vad és mágikus helynek), majd pár száz évvel későbbi korban találja magát. Egészen pontosan 1763-ban. Miért pont ott? Erre nem nagyon ad választ a regény. Talán a tihanyi apátság tornyainak leégése pozícionálta ekkora a történetet, de végül is, mindegy is. Hősnőnk, Anna, rögtön találkozik megmentőjével, Katicával, ami elég kényelmes megoldást jelent számára, mert nem kell úgy megküzdenie a talpon maradásért, mint az Outlander Clair-jének. Tulajdonképpen sok veszély nem is éri. Kap ruhákat, kényelmes állást.

A történet szépen halad a maga medrében, mígnem Anna belebotlik a férfi főhősbe, Oroszy Mihályba. A szerelem vonal, pipa. Jó irány, leszámítva a soft porn részeket, ami az én ízlésemnek egy kicsit túl sok volt, nem ezt vártam volna egy ilyen jellegű regénytől. Számomra nem tett hozzá, inkább elvett.

Értékelés: 

Nagyon sokat gondolkoztam magán a könyv stílusán. Egyfelől tetszett, mert olvasmányos, nem kellett kínlódnom, tényleg vitte magát előre a történet. Másfelől... Néha meg kellett állnom olvasás közben, mert felszisszentem. Mindig mindent meg akart magyarázni az író, ami a jelenkor és a múlt között különbséget jelent. Például: nem voltak régen antibiotikumok, oltások. Szerintem ezzel még a legegyügyűbb olvasó is tisztában van. Vagy ennyire butának tartja az írónő az olvasóit? Nem tudtam eldönteni, de irritált. Ahogyan Anna személye is. Okoskodó, nem tudja befogni a száját - annak ellenére, hogy többször erre kérik-, önkényeskedő, makacs. Nem sok jó jelzőt tudnék mondani rá: talán azt, hogy önzetlen. Mivel meghálálta a jót, amit kapott.

Aztán azon is elgondolkodtam, hogy miért volt szükség a múlt és jelen párhuzamára? Furcsa dolog, hogy eleve egy olyan könyvből indul ki az olvasó - már aki olvasta-, ami világhíres és magasra tette a mércét. Mert hát jó, jó ez is, de... Nem egy Outlander szint. Ha nem lett volna ez a 2020-ban induló felütés, sokkal-sokkal szerethetőbb lett volna számomra, mert nem akartam volna folyton párhuzamot vonni Diana Gabaldon és Karády Anna között. 

Ami viszont vitathatatlan: hihetetlen kutatómunka állhat a könyv mögött. Az egyes mozaik darabkákat nagyon jól illesztette egymáshoz az író, már-már meseszerűen. Érdekes belelátni az akkori idők Balaton parti életébe, munkás hétköznapjaiba. 

A borítóról még annyit, hogy a belső oldalán is csodaszép, csak éppen megint nem stimmel a történettel. Vártam a részt, ahol Annának bármilyen kapcsolata lesz a lovakkal, de nem lett. Nyert ugyan egy csikót, amit rögtön el is ajándékozott. Szóval a belső borítón található kép nekem egy kicsit giccs kategória. Szép, szép, de megalapozatlan és túl sok. 

To be continued: 

A könyv ezzel még nem ért véget. Valójában nem bánom, de azt sem állítanám, hogy lerágom a körmöm, míg kijön az új rész. Szerencsém volt, könyvtári könyvként olvastam és elég hamar hozzájutottam. Egy dolog azonban biztos: 2021 egyik legolvasottabb könyve lesz. Már az első utánnyomását éli. Hogy jogosan-e? Erre talán a következő rész választ ad majd.

 

Julia Quinn: Tisztességes ajánlat

Kiadó: Gabo

Kiadás éve: 2021

Stílus: Romantikus

Értékelés: 5/5

Az utóbbi időben mindenki Bridgerton lázban ég, ez alól én sem leszek kivétel. 

Láttam a netflixes Bridgerton feldolgozást és hogy őszinte legyek... Engem annyira nem ragadott magával. A karakterek - számomra - nem voltak találóak, legalábbis Daphne és a hercege semmiképpen sem. Hogy akkor mégis miért éreztem szükségét, hogy elolvassak egy regényt Julia Quinn-től? A válasz egyszerű: a könyv verziók mindig sokkal jobbak. 

Az érzés pedig beigazolódott. Egyszerűen imádtam! 

Szerencsére a könyv részei nem igazán kapcsolódnak egymáshoz, így nem ért akkora hátrány, hogy a második könyv tartalmával nem teljesen voltam tisztában. Persze, voltak rá utalások, de a történet fonalához nem tett hozzá, sem nem vett el belőle.

Szóval, a könyv. "Tisztességes ajánlat". Sok minden eszembe jutott a címe alapján és valójában hasonló végkifejletre gondoltam. (Bár valahogy a könyv vége előtt a "Tisztességtelen ajánlat" helyén valóbb címnek tűnt volna.) Nem is annyira a könyv cselekménye, sokkal inkább a hangulata, ami magával ragadott. Egy kicsi Jane Austen, egy kicsi Nora Roberts. Pontosan az a "mix", ami nekem tetszett. Ismét annak a 14 éves tinédzsernek éreztem magam olvasás közben, aki azt várta, hogy eljöjjön érte a herceg fehér lovon. És az a könyv, ami ennyire vissza tud minket repíteni a múltba, csak jó lehet.

A történet elég egyszerű: a gonosz mostoha és két lánya, akik gonoszkodnak a szegény árva lánnyal, aki csak egyszer jut el a bálba, elhagyja a... Nem, nem a cipellőjét - biztosan túl nyilvánvaló lett volna a párhuzam-, hanem a kesztyűjét. A "herceg" ezután pedig csak őt keresi. 

Nem tudtam szabadulni az érzéstől, hogy ez egy enyhe Hamupipőke beütés. 

Ugyanakkor, itt "álmaink férfija" nem járt olyan hamar sikerrel, mint a mesebeli megfelelője. Sőt, a kesztyűt sem próbálta a "jelölt" kacsójára, helyette egy kendővel a szeme körül látja viszont álmai asszonyát és akkor ugrik be neki, hogy ki is ő valójában... Őszintén, ez volt - számomra - a könyv legbugyutább pillanata. Ki ismerne meg bárkit az arca alsó részéről? 

Mégis, az összhatás kárpótolt az ilyen malőrökért. Egyszerre vicces (sokszor felnevettem, vagy elmosolyodtam), kedves (néha azon kaptam magam, hogy mosolygok olvasás közben) és romantikus. Jó kombináció. És az ember önkénytelenül is, végig együtt izgul Sophie-val - bár én sokszor nem értettem vele egyet - és láss csodát, meg is lesz a happy end.

A fordításról annyit, hogy voltak benne aprócska pontatlanságok (pl. Colin Benedict öccse és nem "bátyja", ahogyan a vívást megelőzően ír róla; továbbá a "tisztátalan" szó nem a piszkosat jelenti, mint ahogyan a fordító használta).

Lehet, hogy azért, mert ez az első könyv, amit olvastam az írótól, de nem tudok szabadulni az érzéstől, hogy "még". "Még, még, még". Pár nap alatt "befaltam" az egészet és alig várom, hogy egy újabb résszel folytathassam.