Egy különleges kiállítás: A Galimbertik

Előzmények:

Mikor létrehoztam ezt a blogot, szánt szándékkal kapta a "Jöttem, Láttam, Olvastam" nevet. Terveim szerint kirándulások és programajánlók is szerepeltek volna itt, azonban valahogy a fókusz nagyon elment a könyvek felé. Most, beteljesítendő ezen álmom, egy kiállításról hozok bejegyzést. Okkal nem hívom ajánlónak, mivel 01.26-án bezár, de talán még odaér, aki szeretne 😊!

Decemberben figyeltem fel Nyáry Krisztián posztjára ( Poszt), amiben egy, a Magyar Nemzeti Galériában lévő kiállítást ajánlott. 2025. 01. 17-én sikerült eljutnom erre a páratlan tárlatra, amit vezetővel tekintettünk meg. Egy órán keresztül mesélte nekünk Galimberti Sándor és Dénes Valéria regénybe illő történetét, majd további egy órán át bolyongtunk a képek között. 

Képek és történetek:

Kezdjük az elején... Galimberti Sándor egy olasz bevándorló család kilencedik sarjaként látta meg a napvilágot, Kaposváron. Budapesten az Iparművészeti Iskolában tanult két évet, ezt követően Nagybányán, a művésztelepen képezte tovább magát. Itt készült az "Ülő parasztasszony" című képe (balra), 1904-ben. Külön érdekesség, hogy a modell nem egy széken vagy asztalon ül, hanem direkt pózoláshoz készített pódiumszerűségen. A festmény a plein air festészeti irány egyik példája. 

Tanulmányait Münchenben, majd a párizsi Julien Akadémián folyatta, ami kedvelt iskola volt a magyar művészek körében, lévén kevésbé bürokratikus, mint sok más párizsi intézmény. A következő két festmény is a Julien Akadémiához kötődik. Az első, amiről írni fogok, az "Akt oldalról" című kép (jobbra), aminek érdekessége, hogy a festő két helyen is szignózta. Bal oldalt felül és alul is. Előbbi teljes névvel történt, utóbbi már az ikonikus "G S", ami Galimberti keze nyomán inkább tűnik két S betűnek. A fesmény egyszerre naturalista és mégis avantgárd. Az alak lábfeje, térde, majdhogynem még a hajkoronája is kilóg a képből. Ezzel a kompozícióval az alak dinamikusabbá válik, szinte olyan, mintha ki akarna lépni a képből.

A másik alkotás, amiről a Julien Akadémia kapcsán beszélni érdemes, az az "Öregasszony" című festmény. Ezen is jól látható helyen tűnik fel a G S szignó, de a vászon témája merőben más. Egy naturalista aktot látunk, aminek központjában az emberi élet elmúlása és az öregség áll. Ellenben az előző festménnyel, itt egy statikus, melankolikus pózt látunk, ami egyszerre sugároz méltóságot és fáradságot. Nagyon érdekes a kompozíció színválasztása is: a földszínek mellett megjelenik egy kissé lilás tónus is.

A nagybányai évek nem csak a tanulás időszakát ölelik fel, hanem a folyamatos kísérletezését is. Az 1900-as évek elején Gaugin, mint művész, megkerülhetetlen egyéniségnek számított. Így nem is meglepő, hogy Galimberti Sándor munkásságára is hatással voltak a művei. Erre a képre elég ránéznie egy művészetért rajongó laikusnak és máris tudja, kinek a stílusa inspirálta a festőt. A "Nagybányai bányászudvar" (lent) vidám színei és a kép bal felső sarkán belógó pálmaszerű növényrészlet teszik egyértelművé, hogy honnan meríthetett ötletet a festő. Érdekes megjegyezni, hogy Galimbert későbbi művein már egyáltalán nem szerepelnek alakok, mint ahogyan itt sem. Csak a kerítésen száradó ruhák utalnak arra, hogy a ház nem lakatlan.

A következő kép (jobbra) az "Enteriőr thonet-székkel" névre hallgat és számomra az egyik leg-szimbolikusabb festmény volt a kiállítás során. Első blikkre abszolút Van Gogh érzetem támadt, illetve szembetűnő volt, hogy itt már kezdtek megjelenni azok az éles fekete kontúrok, amik a későbbiekben minden Galimberti képen szerepelni fognak. A kép a Rippl-Rónai villában készült, amire az élénksárga és világos falak mellett a kép középpontjában álló Rippl-Rónai által számos alkalommal megfestett váza is utal. A háttérben pedig egy Gaugin metszet tűnik fel, amihez a festőnek szintén személyes kötődése van. Maga Gaugin ajándékozta neki, Párizsban. Bár maga Rippl-Rónai nem szerepel a képen, mégis tudjuk, hogy róla szól, ezáltal olyan, mintha ott lenne, furcsa kettőséget okozva ezzel.

Mielőtt folytatnám, érdemes pár szót ejteni Galimberti Sándor homályosabb éveiről és különös első házasságáról. Lanov Máriával kötött házassága pontos ideje nem ismert, de 1908-ra datálják. Külön pikantériát ad a dolognak, hogy az esküvő időpontja előtt közel 8 hónapig nem látta egymást a jegyespár. Persze, van az a szerelem, ami ezt kibírja, de ez mégsem egy kecsegetető kezdet. Kérészéletűnek bizonyult frigyük feltehetően érdekből született (cseh művészettörténészek Lanov Mária nők iránti vonzalmának tulajdonítják az okot, így védve volt a rossz nyelvektől), amit alátámaszt az is, hogy a válásukat követő időszakban Lanov Mária özvegyként utalt magára. A talányos, ámbár rövid házasságot egy újabb követte, ami ezúttal tartósnak bizonyult. Galimberti Sándor és Dénes Valéria valószínűleg a nagybányai művésztelepen ismerkedhettek meg, de erre vonatkozóan sem tudunk biztosat. És a talányok ekörül a két zseni körül csak gyűlnek és gyűlnek...

Dénes Valéria stílusa rendhagyó, rá valóban illik az "avantgárd" elnevezés. A "Párizsi parkban" című képe (balra) rendkívül tónusos színekkel játszik. Ha megnézzük a kép közepén a fákat, nem is az alakjuk a lényeg, hanem az elmosódó átmenet, amivel összekapaszkodnak a lombok. Nem a pontos ábrázoláson, hanem a hangulaton van a lényeg. Ha csak a fákhoz kapcsolódó központi részt látnánk, nehéz lenne eldönteni, hogy mi is szerepel a képen. A háttérben szereplő ablakok és házfalak segítséget nyújtanak ebben, de az igazi tájékozódási pontot a kép bal szélén ülő alakok nyújtják. Nem ők a központi alakok, mégis központi szerepük van.

És elérkeztünk a kiállítás számomra második legkedvesebb képéhez. Bár a kép címe nagyon egyszerű, nevezetesen "Virágcsendélet" (jobbra), maga a kompozíció mégis elgondolkodtató. Zseniális színei vannak, bár sajnos az én fotóm talán nem adja vissza ezeket. Mikor először álltam szembe ezzel a képpel, ami rögtön megragadott az a hatalmas, rózsaszín virágcsokor volt. Annyira könnyed, légies és nőies. A következő: a háttérben megbújó könyvek. Csodaszép színes gerincek, amiket épp kitakar a virágcsokor pedig olyan szívesen közelebb hajolnék, hogy leolvashassam a címeket. Maga a kép a mozgalmas éjszakai életet (a mesterien megfestett koktélpohár, melynek áttetsző üvege megfelelően árnyalt, hogy élethű legyen, elnagyoltsága ellenére is) és a másnap reggeli ébredést szimbolizálja (kávés csésze, kenyérvágókés és a Biblia). Említésre méltó még a falon, különleges keretben függő kép is. A tárlatvezetés során a hölgy felolvasott nekünk egy részletet Dénes Valéria egyik leveléből, amiben azt ecsetelte: hatamas gondot fordított a képei keretének kiválasztására. Sok helyet körbejárt, hogy megtalálja a megfelelő kereteket, így, ha a festményei nem is lesznek sikeresek, legalább a szép keretek megmaradnak.

A kiállításon számos festmény szerepelt "Attribúciós problémák" megnevezéssel. Többek között a bal oldalon látható kép is. Nem lövöm le a poént: nézzetek rá! Melyik város jut eszetekbe?Súgok, a bal felső sarokban érdemes nézelődni, az a kupola ismerős lehet. Nos, elődeinknek nem volt az. Így kapta a kép a "Párizsi háztetők" címet. Kész szerencse, hogy csak olyan jól azonosítható részeket tartalmaz a kép, mint a Parlament kupolája vagy a Gellért-hegy a háttérben. Felfoghatatlan, hogy sikerült ennyire félreértelmezni egy beszédes képet... És ezzel még nem értek véget az ilyesfajta "attribúciós problémák". Lesznek ennél még fájóbbak is.

Dénes Valéria és Galimberti Sándor kisfia, Mario 1912-ben született. A kiállításon számos mű szerepelt, amit Dénes Valéria nem sokkal a kisfiú születése után festett. Micsoda nő! Nem adta fel a festés iránti szenvedélyét és a pici baba  mellett is tovább alkotott. Épp ezért is elszomorító, hogy az alábbi festményt, ami "Amszterdam" névre hallgat, bár Scheveningent ábrázolja Galimberti Sándornak tulajdonította az utókor. Holott, elég az egyik hajócskán szereplő feliratot elolvasni, ott szerepel kristálytisztán, hogy "Denes V"... Ezzel viszont elérkeztünk a kedvenc darabomhoz, ehhez a "matató szőnyeg" szerű festményhez, ami elsőre kaotikusnak tűnik, de valójában egy zseniálisan megkomponált remekmű. Feltehetően Mario-nak készült, legfoglalhatta a sok apró lovacska, hajó és egyéb látnivaló, amit az édesanyja a vászonra festett. Órákig tudtam volna ezelőtt a kép előtt állni, annyi felfedezésre váró apróság van elrejtve rajta. A tárlatvezetés során azt az elméletet is megosztották velünk, hogy a házaspár talán iparművészeti irányba szeretett volna tovább fejlődni, talán vászonmintának szánták ezt a kompozíciót, ugyanis az addigi műveik nem voltak ilyen részletgazdagok. 

A kiállítás záróterme is rendkívül ötletes volt. Sajnos, a Galimberti életműből rengeteg darab hiányzik. Elvesztek a Franciaországból való menekülés közben vagy más, háborús események során. Pótolhatatlan darabok ezek, amik remélhetőleg itt keringenek valahol a világban. Szóval, ezek az alkotások az úgy nevezett "Wanted" művek. Talán nálad is lapul egy?

Konklúzió:

Mi, magyarok, nem tudunk vigyázni az értékeinkre. Legyen az Galimberti Sándor, aki szíven lőtte magát felesége elvesztése után (árván hagyva ezzel a kis Máriót), vagy az a múzeumi munkatárs, aki minimális elemzés nélkül Amszterdamnak nevezett el egy beszédes képet. Ugyanakkor itt a pozitív ellenpélda is, Barki Gergely személyében, aki A Galimbertik című kiállítás kurátora és egy csomó tévhitet oszlatott el a képek kapcsán. Az ilyen lelkiismeretes múzeumi dolgozóknak nem lehetünk eléggé hálásak 😊 ! Búcsúzóul az egyik kedvenc kép-párosom a kiállításról avagy példa arra, hogy tényleg bármiből lehet műalkotás: akár egy egyszerű gyümölcsös tálból is (sárgával jelöltem az eredetit). 

Ha pedig valaki kedvet kapott volna ahhoz, hogy jobb minőségben is nézegesse a képeket, vagy kevésbé amatőr leírásokat olvasson, mint az én soraim, azoknak az alábbi köteteket ajánlom:

A Galimbertik: A Galimbertik 

Nyáry Krisztián: Festői szerelmek

 

Jo Nesbø:  Vérségi kötelék

Kiadó: Animus

Kiadás éve: 2024

Stílus: Krimi/ Thriller

Értékelés: 5/5

Előzmények:

Jo Nesbø nevével  2018 őszén találkoztam először, majd 2019 májusában jött el a nagy pillanat, hogy olvassak is tőle. Teljesen véletlenül, a Hóember akadt a kezembe. Lövésem sem volt róla, hogy ez egy sorozat, az úgy nevezett Harry Hole sorozat része, bár az feltűnt, hogy a főszereplőt kvázi ismerősként üdvözöljük a lapokon. Az a történet azonnal beszippantott és azóta is ezt teszik velem Nesbø kötetei. Kevés olyan írót tudnék mondani, akinek ennyire jellegzetes és kiforrott stílusa van. Ha tőle olvasok, olyan érzésem támad, mintha egy rég nem látott baráttól olvasnék. Sallangmentes, ötletes, eredeti és a végletekig fokozza az izgalmat, hogy az olvasóknak a végsőkig kérdőjel legyen a fejében akár a gyilkos személyét, akár a történet kimenetelét illetően. Jo Nesbø számomra a nagy betűs ÍRÓ, aki írásra született. Novellái (A Patkánysziget és más történetek), Harry Hole sorozata mind-mind a szívem csücskei (kivételt képez a Macbeth).

Mikor az Animus Kiadó meghirdette 2024. szeptember 25-ére a Jo Nesbø dedikálást, tudtam, ott kell lennem😊! Ki hagyná ki, hogy találkozhasson a kedvenc írójával? Sok-sok írót szeretek, de kedvencem nekem is csak pár van. A dedikálás a Marczibányi Téri Művelődési Központban volt, ahova előzetesen jegyet lehetett vásárolni. Konkrétan emlékszem, hogy a rendszert szerda este 7 órakor nyitották , mikor én épp a kutyafuttatón voltam. Gondoltam, majd fél 8 után hazaérek és veszek jegyet. Igen ám, de már nem volt!!! Ezúton is külön köszönet a kiadónak, mivel munkatársaik megoldották, hogy mi - akik lemaradtunk a jegyekről-, is részt tudjunk venni az eseményen, egy külön helyiségben, ahol laptopról oldották meg az élő felvétel kivetítését annak minden szépségével együtt... De erről majd később.

A dedikálás à propos-ja az újonnan megjelent Nesbø kötet, a Vérségi kötelék volt. 

Cselekmény:

Fontos előre bocsátani, hogy a Vérségi kötelék a Birodalom sorozat második része. Az első részt, A birodalom című kötetet 2022 márciusában olvastam. Emlékszem, úgy jellemeztem, hogy "kisvárosi gyilkosságok norvég kiadásban". Viszont az a rész nem volt számomra kerek, sok szál elvarratlan maradt, hiányérzetem volt. Akkor még nem lehetett tudni, hogy lesz folytatás. Így rendkívül megörültem, mikor kiderült, hogy a Vérségi kötelékben kerül lezárásra a történet.

Már a dedikálás estéjén olvasni kezdtem a kötetet (mivel 

Nesbø késett majd 2 órát) és meglepő volt, hogy bár több, mint 2 éve olvastam az első részt, mégis élénken éltek bennem a szereplők és bár a történésekre nem emlékeztem pontosan, mégis eszembe jutottak oldalról oldalra.

Carl és Roy Opgard, a szoros kapcsolatot ápoló testvérpár, akik Osban, egy aprócska norvég faluban tengetik az életüket. Roy, a halkabb, de eszesebb testvér, míg Carl a karizmatikusabb és becsvágyóbb, nem véletlen, hogy Carl ötletei alapján épült fel Os grandiózus hotelkomplexuma. Míg a két fivér fondorlatosabbnál fondorlatosabb módon igyekszik gyarapítani birodalmát, addig Kurt Olsen körzeti megbízott a fivérek bűnösségét próbálja bizonyítani apja halálával kapcsolatban. Természetesen, a regény nem marad szerelmi szál nélkül, mikor az előző részben megismert és a bántalmazó otthoni légkört végül hátrahagyó Natalie, mint marketinges, újra feltűnik a színen. 

Az író elmesélte a bemutató során, hogy egy olyan történetet szeretett volna papírra vetni, ami a testvéri szeretet mélységeit járja körbe. Azt a feltétlen összetartozást, ami két fivért összeköt és amit ő is megtapasztalt a saját életében. Azt hinné az ember, ebből nem lehet izgalmas regényt írni, de ennél nagyobbat nem is tévedhetne. Izgalmas végigkövetni a két fivér kapcsolatát, jóban-rosszban egyaránt. Nagyon sokáig nem tudtam eldönteni, mi lehet majd ennek a kötetnek a lezárása, hogy üssön is egyet. Nesbø ezt is megoldotta, ezután a kötet után már nem maradt bennem hiányérzet.

Értékelés:

Zseniális karakterek és folytonos feszültség jellemzik a regényt. Roy minden egyes pillanatban közel áll a lebukáshoz,  amit az olvasó végigizgul vele. Nem is az az izgalmas, hogy megmenekül-e, hanem az, hogy miként. Ez egy nagyon okosan felépített történet, csavarokkal, na meg izgalmas anekdotákkal tele. Például: hallottál már róla, hogy az oslói Gardermoen repteret miért oda építették ahová valójában nem is lett volna érdemes? Nem spoilerezek, olvasd el a kötetet és egy kisebb krimibe csöppensz ezzel a kis kitekintővel is.

Jó szívvel ajánlom krimi és thriller kedvelő olvasóknak, vagy olyanoknak, akik rajonganak Norvégiáért és értékelik az apró norvég kulisszatitkokat vagy csak a skandináv életérzést.

Amit nekem adott:

Az Animus Kiadó a Vérségi kötelék 500 példányát sorszámozott, keményfedeles díszkiadásban is megjelentette. Egy pillanatig sem volt kérdés számomra, hogy nekem erre a verzióra van szükségem. Mikor odaértem a dedikálásra, már csak "szokványos" darabok voltak (értsd: 001, 500, stb. elkelt), az enyém végül a 098-as lett. Én választottam, csak az enyém és ráadásul még dedikált is 😁! (Ja! És a vőlegényem örömére ingyen sör is járt a kötet mellé.)

Zárásul pedig néhány szó a találkozóról. Az író gépe késett 2 órát. Eleve későn kezdődött volna a dedikálás, de így este 9 óra körül vette kezdetét. Voltak olyanok, akik átadták a jegyüket másnak, mivel nem tudtak maradni. Én a különteremben vártam a vetítést, mivel abba a teremben már nem maradt hely, ahol a beszélgetés élőben zajlott. Az Animus Kiadó így is profin megoldotta a helyzetet 😊. 

Az est fénypontja az volt, mikor az ott hagyott gépen - amiről a vetítés zajlott-, hirtelen Teams üzenetek kezdtek felugrálni , amikben azt beszélték többen, hogy Nesbø a reptérről a helyszínre vezető úton nem volt éhes, pedig még szendvicset és banánt is vittek neki. És hogy mennyire jó fej élőben is. Mi, olvasók, rendkívül élveztük ez a kis plusz betekintést, néhol hangos kacajjal jutalmazva egy-egy üzenetet. Az egyik kiadói munkatárs szavával élve, abban a mi termünkben "jobb volt a buli"😁. Rengeteg kedves olvasótársamat ismerhettem meg sorban állás közben (ami szintén közel 1.5 órán át tartott), így a várakozás sem telt unalmasan. 

Örök emlék marad az az este, ahogy Nesbø mosolya is. Annak ellenére, hogy kábé 300. voltam a sorban, este fél 11 volt, mégis futotta egy mosolyra tőle. És ezer köszönet a kiadó munkatársának, aki a fotót készítette rólunk. Ez a találkozás a 2024-es évem meghatározó élménye volt és egy dologgal kevesebb szerepel azóta a bakancslistámon😊💓!

Ui.: Külön plusz volt, hogy a Harry Hole sorozatról is rengeteg kulisszatitkot megtudhattunk. Például, hogy honnan kapta Harry Hole a nevét, miért öli meg rendszeresen a főbb karaktereit, hogyan élte meg a Hóember című film bukását és miért nem adott időközönként jelennek meg a Harry Hole kötetek.