Arthur Conan Doyle: A sátán kutyája / The Hound of the Baskervilles

  

Arthur Conan Doyle: 

A sátán kutyája / The Hound of the Baskervilles

Kiadó: Ifjúsági Könyvkiadó Bukarest / Flame Tree Publishing

Kiadás éve: 1967 / 2022

Stílus: Detektívregény/ Krimi

Értékelés: 5/5

Előzmények:

Ez a bejegyzés több szempontból is rendhagyó lesz. Egyfelől, mert gyerekkorom egyik meghatározó olvasmányáról fogok írni, másfelől pedig egyszerre az angol és a magyar verzióról. Több kérdést kaptam az utóbbi időben azzal kapcsolatban, hogy olvasok-e idegen nyelven, és ha igen, akkor mit? Illetve, hogy mit ajánlanék kezdő olvasóknak. Remélem, ez a bejegyzés megválaszolja a kérdések nagy részét😊 .

2005-ben  az általános iskola ötödik osztályába betipegtem A sátán kutyája című regénnyel. Az akkori osztályfőnököm (egyben magyartanárom is) elszörnyedve jelezte, hogy szerinte ez a történet nem nekem való. Őszintén, a mai napig sem értem, hogy ezt mire mondta. A regény teljesen magával ragadott és 2 nap alatt kiolvastam, majd napokig a hatása alatt voltam. Később a Jeremy Brett főszereplésével készült sorozat nagy rajongójává is váltam. Minden vasárnap este tűkön ülve vártam az újabb részt és az ismétléseket. Így idén, mikor lehetőségem nyílt Londonba utazni, biztos voltam benne, hogy meglátogatom a Baker Street-i Sherlock Holmes Múzeumot. Onnan pedig nem jön haza szuvenír nélkül az ember. Így vásároltam meg a Flame Tree Publishing díszborítós Sherlock Holmes kiadásából "The Hound of the Baskervilles" című regényt.

Cselekmény:

A regény felütése is zseniális. Sherlock Holmes Dr. Watson detektívképességeit teszteli egy titokzatos látogató által a fogadószobájában felejtett sétapálca kapcsán. Dr. Watson egyre büszkébben lovalja bele magát az állításaiba az idegen kilétét illetően, mígnem Holmes nagyon mókás módon, de kíméletlenül mutat rá az állításai hiányosságaira. Ezt követően ismerjük meg a pálca tulajdonosát, Dr. Mortimert, aki a detektívzseni támogatását remélve kereste fel a Baker Street-et. Idős barátja, Sir Charles Baskerville nemrégiben halt szörnyet különös eseményeket követően... A doktor viktoriánus korra jellemző, hátborzongató elbeszéléséből kiderül, hogy a dartmoor-i mocsárban egy ördögi bestia, maga a Sátán kutyája vadászik a Baskerville család tagjaira. Többen látni vélték a szörnyeteget, ami hatalmas és lángot okád. Dr. Mortimer a Baskerville család utolsó tagját, Sir Henryt próbálja megóvni a veszélytől, ehhez kéri Holmes és barátja segítségét.

Előbbi mindvégig materiálisan áll a kutya létezéséhez, mondván, amíg annak lábnyoma van, nem lehet szörny. Így végül - egyéb sürgős teendői miatt- Dr. Watsont küldi a Baskerville kastélyba azzal, hogy járjon a dolog végére és osszon meg vele minden részletet.

A regény cselekménye élvezetesen gyors tempóban halad, kellő körültekintéssel felépítve. A megoldás pedig, ha nem is nyilvánvaló az olvasó számára, mégis teljességgel elfogadható, hiszen minden apró részletet kellő aprólékossággal magyaráz el látszólag Dr. Watson, valójában azonban az olvasó számára Mr. Holmes.

Értékelés:

Az a helyzet, hogy rengeteg krimit és detektívregényt olvastam már, de számomra a mezőny koronázatlan királya örökké Sir Arthur Conan Doyle marad. Arra, hogy miért, magam is sokáig kerestem a választ, de épp a Sherlock Holmes Múzeumban akadtam rá. 

A regények erőssége, hogy nemcsak egy zsenit kapunk, aki pikk-pakk megoldja a rejtélyt, hanem Dr. Watsont is, aki épp azokat a kérdéseket teszi fel, amire az olvasó is kíváncsi. Az ő karaktere az, ami miatt a mesterelme rákényszerül arra, hogy elmagyarázza a számára nyilvánvalót, mi, olvasók, pedig betekintést nyerhetünk abba hogyan rakosgatja össze a kirakó darabkáit egyesével.

Eközben ugratja Watsont, amivel még mókásabbá teszi az oldalakat. (Sokszor magam is hangosan nevettem.)

Gyerekként az Ifjúsági Könyvkiadó Bukarest regényét olvastam, Árkos Antal fordításában. Akkoriban nem tűntek fel a félrefordítások, manapság már igen. A kedvenceim közt szerepel az alábbi fordítás: "Seems to me they are playing me for a sucker in this hotel..." - írja az eredeti. Ami magyarul így hangzik: "Hát csecsemőnek néznek engem ebben a szállodában?" (59.o)

Nem szeretnék igazságtalan lenni, így valószínűleg nem elvárható egy szocialista fordítótól, hogy tisztában legyen vele, hogy a "sucker" nemcsak csecsemőt, hanem "balfácánt" is jelent. De a "My dear Watson" vs. "Watsonkám" fordítás is megérne egy misét. Abba pedig már bele sem megyek, hogy futottam bele olyan részbe, ahol az eredeti szöveg egy része lemaradt 😅. Vagy túl nehéz volt lefordítani vagy csak nem fért bele az időbe...? Ki tudja. A lényeg, hogy épp az ilyen fiaskók miatt bátorítanék arra mindenkit, hogy az eredetit olvassa. 

A Flame Tree Publishing Sherlock Holmes sorozata több szempontból is zseniális. Nemcsak, hogy meseszép az aranyozott élfestés, hanem még kemény borítós is. A könyv végén pedig szójegyzék szerepel a viktoriánus idők egyedi angol szavaival, ami a mai olvasónak már nehezebben érthető, így angol nyelvű magyarázatra szorul. Már biztosan léteznek nagyszerű magyar fordítások is (1967 óta sok idő eltelt), mégis ennek a könyvnek az eredeti nyelvezete valami eszméletlenül jó és egyedi! Őszintén írom, hogy kár lenne kihagyni. Emellett pedig mindössze 8.99 fontért vettem (4284 HUF), ami szerintem olcsóbb is, mint egy magyar kiadás. Egy aprócska, 260 oldalas kötetről beszélünk, így tökéletes választás lehet azoknak, akik a nyelvet szeretnék gyakorolni.

Egy dolgot viszont ki kell emeljek, a cím magyarítása brilliáns! Sokkal ütősebb, mint az eredeti angol, ami magyarul annyit tesz: "A Baskerville-ek kutyája". 

Amit nekem adott:

Talán írhatom, hogy ez volt az a regény, ami megszeretette velem az olvasást. Most pedig, felnőtt fejjel, visszaadta nekem a hitet abban, hogy igenis érdemes eredetiben olvasni, mert bármilyen jó is legyen egy fordítás, nem biztos, hogy képes versenyezni az eredetivel. Pláne, ha egy olyan mesélőről van szó, mint Conan Doyle.

A Baker Street-i Sherlock Holmes Múzeum látogatás pedig londoni élményeim meghatározó eleme marad. Bár a jegy nem olcsó (16 font) és maga a kiállítás is igencsak pici, mégis olyan atmoszférával rendelkezik, ami minden Holmes rajongót magába szippant. A szobákat aprólékos gonddal készítették el, minden olyan apróságot megjelenítve, amire a regényekben utalás történt. Holmes kémiai felszerelése, Watson orvosi táskája vagy a pipagyűjtemény mind-mind fellelhetők a helyszínen. Az egyértelműség kedvéért a múzeumi látogatás elején az egyik dolgozó (aki rendőrnek öltözve várja az ajtóban a látogatókat) el is magyarázza mit kell nézni. Volt, aki végigrohant a múzeumon, én viszont igyekeztem kellő időt bent tölteni. Olvasgattam a gyerekektől Holmesnak érkező leveleket (amik egy fali levéltartóban vannak), meghallgattam a Sherlock Holmes történetek születésének háttértörténetét (például Watson alakja gondos tervezés eredménye, az író szinte magáról mintázta, hisz ő maga is orvos volt) és kérdezgettem a személyzetet annak kapcsán, hogy forgattak-e itt Holmes történetet 😀. A válasz sajnos: "nem". A látogatás végeztével pedig kiültem a Regent's Park-ba olvasni, ahol a helyi mókusok csalódottan vették tudomásul, hogy nem csak mogyorót csomagolnak zörgős papírba, hanem könyvet is. 

Vannak írók, akik a karaktereik által lesznek halhatatlanok. Sir Arthur Conan Doyle ilyen. Hisz ki ne ismerné Sherlock Holmes-t? És mégis, ez a történet tudott nekem újat mutatni csak azzal, hogy elolvastam eredetiben. Azóta berendeltem a sorozat többi darabját is (természetesen angolul) és izgatottan várom, hogy elkezdhessem őket. Ez egy olyan sorozat, amiben tudom, sosem fogok csalódni💓. Annak ellenére sem, hogy voltak ebben a részben kicsit furcsára sikeredett momentumok: például a tüzet okádó bestia, amit foszfor használatával magyarázott Holmes. A fehér foszfor valójában nagyon robbanékony és mérgező, így nem valószínű, hogy ez hathatott a kutyára. (Tudományos cikk is készült a témában "Hot dog? Toxicological concerns and The Hound of the Baskervilles" címen.) Helyette inkább az urán-sók lumineszcenciájára gondolhatott Doyle, amit nem sokkal korábban fedeztek fel. Ez már hihetőbben is hangzik.

Jó szívvel ajánlom ezt a történetet olvasásra mindenkinek, aki a nyelvtudását szeretné csiszolni vagy csak egy jól felépített detektívregényt olvasni. 

Carrie Cooper: Viszlát, józan ész! & Üdv újra, valóság!

 

Carrie Cooper: 

Viszlát, józan ész! & Üdv újra, valóság!

Nem csak egy szerelmes történet 1.&2.

Kiadó: Álomgyár Kiadó

Kiadás éve: 2022&2023

Stílus: Romantikus

Értékelés: 5/5

Előzmények:

Carrie Cooper munkásságát régóta ismerem. Először 2018-ban olvastam tőle, miután személyesen is megismertem egy R. Kelényi Angelika által szervezett informális író-olvasó találkozón. Annyira pozitív személyisége volt és annyit mosolygott, hogy azonnal tudtam, el kell olvasnom a könyveit és biztosan szeretni fogom őket! Azon kevés írók egyike, akiknél nem éreztem hullámvölgyet. Nem olvastam tőle rosszat, sőt! Olyan magával ragadó stílusa és humora van, ami keveseknek adatik meg. Az a fajta író, akinek képes vagyok hangosan felnevetni a könyvein, bárhol legyek is. Régóta szemeztem a "Nem csak egy szerelmes történet" című sorozatával, mert tudtam, hogy jót fogok olvasni. Ennek ellenére, mikor moly-on hozzáadtam az olvasmánylistámhoz az első kötet 79%-os kedveltségi szinten állt. Mélységesen meglepődtem, az értékeléseket olvasva pedig még inkább. Volt ott minden:cselekmény nélküli, túlírt, sablonos, hiányzik a lendület... Ezzel a bejegyzéssel szeretnék egy kis igazságot szolgáltatni ennek a két kötetnek, mert szerintem mindkettő nagyszerű és letehetetlen!

Cselekmény:

Evey két másik barátjával együtt egy beadandó feladaton dolgozik, amit diplomamunkaként is elfogad az egyetem, ha a dobogón végeznek a projekttel. A beadás előtti pillanatban hiba csúszik a gépezetbe, így a trió egyedüli férfi tagjának, Tommynak (aki egyben Evey legjobb barátja is) utolsó lehetőségként rég nem látott és kevéssé kedvelt bátyjához, Dominichoz kell fordulni segítségért. 

Evey és Dominic között nem a "szerelem első látásra" típusú érzelem lángol fel, hanem valami sokkal zsigeribb. Fellángolásként indul, de nagyon hamar rádöbbenek arra, hogy nem tudnak egymásról lemondani. Mikor az ember lánya már a happy end-ért szorít és látja  maga előtt a násznépet, hirtelen egy partin találjuk magunkat, ahova Dominic egy ismeretlen, csodaszép nővel érkezik, összetörve ezzel Evey szívét és kétségek közt hagyva őt. Itt ér véget az első rész...

A második rész inkább érzelmi oldalról közelíti meg a történéseket. Jobban belelátunk Evey és Tommy fejébe és kapcsolatába, később pedig Dominic oldaláról is megismerhejtük a történeteket. Mikor ismételten azt hinnénk, hogy "sablonossá" válik a sztori, feltűnik a színen valaki, aki újra megkavarja a lapokat és már-már krimibe hajló események kezdenek kibontakozni a lapokon. Természetesen, a második rész végére minden a helyére kerül, bár nem szirupos végkifejletben. Még a végén is csavarint egyet az írónő.

Értékelés:

Ez a két kötet a felületes szemlélő számára talán nem szól semmiről... Ugyanakkor nagyon kemény helyzetek szerepelnek benne, amik vagy elgondolkodtatják az embert, hogy ő miként cselekedne vagy pedig felidéznek számára régmúlt helyzeteket. 

Mit tennél, ha annyira magával ragadna a szerelem, hogy bár a józan eszed azt súgja sose kezdj egy adott személlyel, a szíved mégis újra és újra visszahúz hozzá? Könnyű azt felelni, hogy hallgass az eszedre... És ha a legjobb, ámbár érzelmileg instabil barátod lelkivilágáról van szó? Fel mernéd vállalni előtte a kapcsolatod? 

Sok-sok kérdés és emlék felvetődött bennem a regények olvasása során és talán azért is szerettem ennyire, mert nem megmondani akarta a tutit, hanem elgondolkodtatni. Ja, és megnevettetni! Annyi poén és vicces hasonlat szerepelt, hogy volt, ahol hangosan kacarásztam. Az egyik kedvenc poénomat alább be is illesztem.

A két rész együtt több, mint 1000 oldal, mégis pár nap alatt kiolvastam őket. Egyfelől, mert rendkívül jól és olvasmányosan megírt történetekről beszélünk, másrészt pedig annyira beszippantott a sztori, hogy napokig szinte benne éltem, a szereplőkkel lélegeztem, a döntéseiken töprengtem. És bár nem maradt bennem hiányérzet a második rész végén, mégsem értettem egyet Evey döntésével. De épp ez a jó: ezért sem lehet ezt a történetet sablonosnak nevezni😉!

Jó szívvel ajánlom mindenkinek, aki kedveli a romantikus, de elgondolkodtató könyveket és még nevetni is szeret!