Gabriel Tanka - Windlake

Kiadó: Magánkiadás

Kiadás éve: 2026

Stílus: Lélektani

Értékelés: 5/5

Előzmények:

Ritkán olvasok lélektani regényeket, mivel túlzottan empatikus vagyok és jobban megviselnek ezek a történetek, mint kellene. Nem, nem a sírásra gondolok. Hanem, hogy egy-egy szomorú történés vagy pillanat tovább velem marad, mint az indokolt lenne. LMBTQ regényeket pedig soha. Nincs velük problémám, semmi ilyesmi, csak egyszerűen más zsánerekben vagyok otthon. Akkor mégis, hogyan került hozzám ez a mély lélektani és LMBTQ témákat feszegető lírai hangvitelű regény? Jogos a kérdés.

A válasz egyszerű: az imádnivaló booksta (instagramos könyves oldalak) közösségnek hála, egészen pontosan Tamásnak💕. Ismerjük egymás ízlését, érdeklődési körét és stílusát. Így történhet meg az, hogy valaki tudja, hogy teljesen más zsáner is tetszeni fog nekem. Szóval Tamás közbenjárásával talált rám az író, Gabriel Tanka és csodálatos regénye a Windlake . Bevallom, elsőre a címszöveg alapján teljesen mást vártam. 

" Egy tóparti falu a háború után.

Egy fiú, aki nem talál szavakat az érzéseire.

És egy apa, akinek a csendje nehezebb a haragnál."

Ez alapján azt hittem egy háborúból hazatért veterán srác hétköznapjaiba csöppenek majd, aki a poszttraumás stressz szindróma miatt nehezen találja a hangot az édesapjával. Nah, ennél az elképzelésnél nagyobbat nem is tévedhettem volna! De nézzük miért is megy mélyre a Windlake és miért is szerettem!

Cselekmény:

Előre bocsátanám, hogy Windlake egy kitalált helyszín. (Én azt hittem Norvégia, mások, hogy Svájc, de a szerző célja az volt, hogy egy olyan helyet alkosson, ami a földgolyó bármely részén lehetne.) Egy aprócska falu, ahol mindenki ismer mindenkit. Az emberek összetartanak, de mégsem annyira, hogy tiszteljék egymás határait. 

Itt lakik főhősünk Sebastian Vesper és családja. Édesapja, aki megmagyarázhatatlan dühvel közelít a világ felé és húga, Sofi, aki a gyermeki naivságot árasztja magából a tenni akarással és a hittel, hogy valami jobb is kisülhet a neki a sors által osztott lapokból. A regény másik központi figurája Noel, Sebastian legjobb barátja. A regény - számomra - legrejtélyesebb alakja, akiről sosem tudja az olvasó mi is jár igazán a fejében.

A regény egyik központi kérdése ez a furcsa, sokszor érthetetlen kapcsolat, ami Sebastiant és Noelt összeköti. De a kérdések itt nem állnak meg... Hamarosan egy rejtélyes alak költözik a falucskába, akit a falu orvosa támogat, szakadatlanul. Miért? És ki is ez a nő, akinek múltját több homály fedi, mint, amin bárki is keresztül tudna látni?

Sokáig csak kapkodtam a fejem a számos - látszólag össze nem függő - cselekmény és szereplő kapcsán. A regény végére viszont a szerző mesterien összefésüli a szálakat, amik addig külön utakon futottak, olyan mondanivalót adva regénynek, ami igazán mélyre megy. Egyértelművé téve az olvasó számára, hogy a harag és a düh nem jó tanácsadók. Addig kell tennünk a boldogságunkért vagy lelki békénkért, míg tudunk. Ne várjunk addig, míg egy napon már túl késő lesz...

Értékelés:

 

Egy könyv, ami sötét. Amitől nem lesz jobb kedved, de olyan történetet kapsz általa, ami mélyre megy, elgondolkodtat és veled marad. Személyes kedvenceim voltak a fejezetek végeit lezáró gondolatok, amik olyan átgondoltak és érzelmesek voltak, hogy totális katarzis érzést adtak nekem, olvasónak. 

A regény maga nagyon lírai hangvitelű és ez "jól is áll" neki. A finoman megfogalmazott tájleíró részek, amik hol késleltetésként, hol hangulatfestésként szolgálnak. Ez volt a másik nagy kedvencem a Windlake kapcsán, hisz ilyen szépen fogalmazni - párbeszédek nélkül - kevesen tudnak.

Ezt a regényt azok fogják igazán szeretni, akik nem a cselekményközpontúságot tartják a legfontosabbnak, hanem a karakterek érzelmi fejlődését és a regény páratlan, lassú, líra hangulatát. Gyógyír lehet azok lelkének is, akik az identitáskeresés  útvesztőiben bolyonganak, hisz ez a kötet megmutatja, hogy érdemes mindig a szívünkre hallgatni.

Zárásul pedig essen szó az íróról és alázatáról, amivel ehhez a regényhez állt. Az már akkor érződött, hogy egy csodálatosan szerkesztett kötetről van szó, mikor olvasni kezdtem. Arra viszont nem számítottam, hogy elsőkönyves írótól egy ennyire jól felépített történetet kapok. Számos magvas gondolattal, ami bőven biztosított gondolkodni valót. Aki a bemutatkozó kötetével ilyen magasra teszi a lécet, attól az olvasók türelmetlenül várják a folytatást. Őszintén remélem, hogy nem most olvastam Gabriel Tankatól utoljára!