Csernovszki-Nagy Alexandra: Mimi regénye

Kiadó: NewLine Kiadó

Kiadás éve: 2020

Stílus: Romantikus / Történelmi

Értékelés: 5/5

Előzmények:

Mikor először szembe jött velem ez a könyv, a borítója ragadott meg. Western hangulatot árasztott, kifinomultságot. Átfutottam a rövid leírást és tudtam, hogy el kell olvasnom. Hirtelen nem sok olyan könyvet tudnék mondani - A kőszívű ember fiain kívül-, ami az 1848-49-es szabadságharcról szól és mégis regény. Ez lehet az én hiányosságom is, de nekem Alexandra könyve hiánypótló volt. 

Cselekmény:

Gyarmaty Emília kisasszony, családja egyetlen női utódja, házasodni készül. Vagyis, ő nem éppen, de a családja mindenképpen ezt szeretné. Feltűnik a színen fivérei jó barátja, Békefi Gábor, a léha, léhűtő, nőcsábász úrfi. Ettől kezdve pedig szem nem marad szárazon, szív nem marad épségben... Ha akarja, ha nem, az olvasó mindvégig ezzel a két karakterrel izgul - békeidőkben, a pesti árvíz idején vagy a szabadságharc alatt.

Nem tudtam elszakadni a gondolattól, hogy ez a regény a magyar "Elfújta a szél". A mi Scarlett O'Haránk, a mi Rhett Buttler-ünk, a mi szabadságharcunk. A párhuzam érezhető volt, de nem zavaró. Az írónő olyan ügyesen írta meg ezt a regényt, hogy élettel telivé tegye: ki ne érezte volna már magát olyan lesújtó helyzetben, mikor rá kellett jönnie, hogy szerelme nem hogy nem kerül viszonzásra, de a másik még csak komolyan sem veszi? Együtt reménykedünk Mimivel, hogy talán most, talán egyszer sikerül. Hullámvölgyeken fel és le. Az egész regény erről szólt, és ezért is életszagú. Hiába, hogy egy másik évszázadban, más körülmények között játszódik. A problémák, a kihívások ugyanazok: megfelelő férjjelöltet találni, ha pedig nincs ilyen? "Vénlánynak" maradni, mások megvetésének a tárgya lenni. De! Mimit nem ilyen fából faragták. Ő ezt is képes az előnyére fordítani.

A karakterek egytől-egyig jól kidolgozott személyiségek: Mimi, aki akaratos, de mások számára a "bölcs". Hihetetlenül jól átlát minden szituációt, mindig van egy okos ötlete, jó meglátása. Higgadt marad, lehet rá számítani. Akarva-akaratlanul az olvasó is a hatása alá kerül. Békefi Gábor, akinek már a lapokon keresztül is átsüt a nőcsábász személyisége és az olvasót is magába bolondítja. Mimi fivérei, a történet folyamán már valahogy a sajátunknak érezzük őket: Gézukát, a hős védelmezőt nem lehet nem megmosolyogni :) . A gonosz, az irigy és a jó barátnő is olyannyira ismerős karakterek. Ki ne találkozott volna már ezekkel a jellemekkel a saját életében? 

A könyv másik erőssége a jól megválasztott helyszínek és történelmi események. A balatoni korzón, hódolók gyűrűjében töltött nyarak; az 1838-as pesti árvíz által romossá vált lakások; a szabadságharc pusztításai... Mind-mind a történetbe bugyolálva jutnak el hozzánk.

A könyv ívét egyértelműen lefelé menőnek értékelném, nem a rossz értelemben. Az eleje könnyed, magával ragadó, eteti magát. Viszont, ahogy halad előre a történet, egyre komorabb lesz és szomorúbb. Sokat gondolkodtam rajta, hogy jó-e ez így, tényleg ennyire sötét véget kellett kapnia? Végül arra jutottam, hogy amúgy - hiába a sok-sok Hollywood ihlette film - ilyen a való élet. Idősebb korára mindenkit sok tragédia ér, hát még, ha az 1848-49-es szabadságharc alatt élt. Ennek ellenére nem szerettem kevésbé a történetet és nem hagyott bennem űrt a lezárását tekintve. Az utolsó oldalakat megkönnyeztem, mesterien búcsúztatta el az írónő a számunkra is kedvessé vált karaktereket.

Bevallom: a regény olvasása előtt nem tudtam ki az a Csernovszki-Nagy Alexandra. Most már tudom, és még többet szeretnék olvasni tőle. Meghatározó olvasási élmény marad számomra ez a kötete.

 

Földes András: Erőss Zsolt - A Himalájánál magasabbra

Kiadó: Libri

Kiadás éve: 2012

Stílus: Életrajzi

Értékelés: 5/5

Előzmények:

2013. májusában minden csatorna és újság Erőss Zsolték Kandcsendzöngára induló mászásával volt tele. Majd azzal, hogy ő és a társa eltűntek. Ekkor figyeltem fel rá(juk) és izgultam együtt egy egész országgal, hogy vajon élve előkerülnek-e? Mai eszemmel - és Földes András könyvének elolvasása utána - már egyértelműen tudom, erre körülbelül 0% esély volt. 

Teltek múltak az évek és valahogy magukkal ragadtak a hegyek: a vágy, hogy egyre magasabbra jussak. Hogy elmondhassam magamról: én nem a lanovkával, kényelmesen jutottam fel oda, hanem megkínlódtam érte. 

Majd egy délutánon eszembe jutott az a híres hegymászó, Erőss Zsolt, aki valahol elveszett a Himalájában. Kíváncsi voltam az "ő" oldalára, hogy vajon hogyan jutott odáig? Ekkor vettem először kezembe Földes András könyvét, ami egy könyvtári kölcsönkönyv volt. Mikor végeztem vele, már tudtam: ennek a könyvnek a könyvespolcomon a helye. Pontosabban: lenne a helye. Mivel már nem kapható, csak néha bukkan fel egy példány az antikváriumokban. Ugyanakkor, voltam annyira szerencsés, hogy moly.hu-n találtam egy példányt, egy dedikált példányt és tudtam, hogy ennek a könyvnek hozzám kell kerülnie és íme :)

Cselekmény:

Az első dolog, ami olvasás közben megfogalmazódott bennem, hogy ez a könyv annak, akit nem érdekel a hegymászás vagy a hegyek, maga a kínlódás lehet. Pedig Földes András mestermunkát végzett azzal, hogy profi szinten írt a hegymászásról, hobbi túrázóknak. (Mert legyünk őszinték, aki ezt a könyvet laikusként a kezébe veszi, jóindulattal is csak annak mondható.)

Már az első pár fejezet teljesen megnyert magának. Egy fotelből átélt élmény-zuhatag volt, aminek részese lehettem. Olvasás közben kikerestem a könyvben szereplő helyeket/hegyeket, néha még az embereket is. Ilyen emlékezetes keresés volt az "Ogre hegy" alias Baintha Brakk (lásd jobbra), amiről sosem hallottam, de meseszép. Ahogy haladt előre a történet, egyre szebb és veszedelmesebb hegyek nevei jelentek meg a lapokon - valamint, a Himaláját is sikerült egy kicsit közelebbről megismernem.

Aztán egyre több áldozaté is. Miközben olvastam, nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy csak idő kérdése volt, ami Erőss Zsolttal történt... Hiszen annyian haltak már meg mellette. Viszont! Sokakkal ellentétben, akik elítélték és megszólták, hogy minek kellett ennyiszer kísérteni a Sorsot, én megértem, sőt mi több, csodálom. Ha az ember ennyire szeret valamit, azt nem lehet csak úgy feladni. A hegymászás erről is szólhat: áldozatokról. Nem csak a saját magad által hozottakról, hanem arról is, hogy benne van a pakliban, hogy elveszted azokat, akik veled indultak útnak. Ez alól Zsolt sem volt kivétel: először egy mászótárs (Reinhard Wlasich), aztán egy barát (Dékány Péter), majd egy nagyon közeli barát (Horváth Tibor)... Talán erre mondják, hogy az élet nagy forgatókönyv író - dramaturgiailag ott volt a dráma a levegőben.

Vélemény:

Nagyon régen olvastam már olyan életrajzi (nem könnyed vagy romantikus) könyvet, ami hipp-hopp beszippantott. Amit egyszerűen nem tudtam letenni. Ez a kötet ilyen.

Minden fejezete önállóan is megállná a helyét, annyi kaland/ látnivaló/ tanulság sűrítődik bele egy ilyen részletbe. 

Külön esszenciát ad a könyvnek, hogy nem a tragédiával ér véget. Hanem az Annapurnán, mikor még senki nem sejtette, hogy hamarosan az egész történet lezárul, a Kancsendzöngán. Valahol szomorú, hogy az emberek csak úgy emlékeznek Erőss Zsoltra, hogy az "őrült hegymászó, aki műlábbal is a Himaláját járta, aztán ott is maradt". A környezetemben is rengetegszer hallottam ezt a negatív véleményt, pedig jogos-e elítélni valakit, aki az álmait követi? Hogy úgy élte és végezte be a saját életét, ahogyan szerette volna? Míg a könyvet olvastam, jó pár videót megnéztem, amiben Zsolt szerepelt. Az egyik egy TedX-es előadás volt (A nehez ut: Zsolt Eross at TEDxDanubia 2013 - YouTube), amiben arról beszél, hogy az a lényeg, hogy az ember megtalálja az életében azt, amit igazán szeret, ami erőt ad neki. Ő is így tudott újra lábra állni a Tátrában bekövetkezett balesete után. Talán ezekre az üzenetekre kellene koncentrálnunk. Arra, hogy mit tanulhatunk tőle. 

 

 

Kerényi Miklós Gábor: A "Rómeó..." diadalútja

Kiadó: Alexandra

Kiadás éve: 2020

Stílus: Életrajzi / Zenetörténeti

Értékelés: 4,5/5

Előzmények:

Imádom az Operettszínházat és vagyok olyan szerencsés, hogy több Kero féle rendezést/"beszerzést" is láthattam élőben. Az Elfújta a szél, az Elisabeth, a Rebecca... Mind ide tartozik. Vagy a budapesti  Broadway hangulata, aminek létrehozásában szintén biztos vagyok, hogy részt vett. Ezek mind meggyőzik róla az embert, hogy már pedig egy zseni dolgozik közöttünk.

Cselekmény: 

Ez a kötet nem az, amit vártam. Mikor megtudtam, hogy megjelent, rögtön el szerettem volna olvasni. 

A pillanat most jött el és csak részben adta azt, amit én hittem, hogy adni fog - mégis egy jó olvasási élmény. Sok mindent megtudhattam arról, hogy mi történik a kulisszák mögött. Viszont, ez inkább szakmai leírás volt, semmint egy anekdotázó művész kedves kis visszaemlékezései (Bár igaz, volt ilyen is, pl.: a Városmajori Szívkórház kapcsán). Sokszor írt a hangtechnikáról, világosításról, amik a maguk nemében mind nagyon nagyon fontosak, de... Az ember egy ilyen könyvtől nem ezt várja. Számomra egy kicsit túl "Rómeó" központú is volt, többet szerettem volna a Mozart-ról olvasni, de persze minden szentnek maga felé húz a keze... :) Így Kero-nak is. Persze, hogy a legsikeresebb darabjáról ír a legtöbbet.

Aki esetleg azért venné a kezébe, mert szaftos botrányokat remél, ki kell ábrándítsam: nem fog szaftos dolgokat találni. És szerintem ez így is van jól. Ez a könyv egy híres musical-nek állít emléket, nem lenne szerencsés ide nem illő dolgokat belekeverni.

Vélemény:

Nem bántam meg, hogy elolvastam. Viszont Kero egy kiváló rendező és zenész, DE! nem író. Számomra ez a könyv alapján egyértelművé vált. Talán, ha valaki olyat talál maga mellé, akivel ezt a kötetet párbeszéd formában tudta volna megírni, az olvasó-közelibbé tehette volna a történetet. Végig az volt az érzésem, hogy a történet maga jó, de valahogy nem megfelelően van átadva. 

Minden esetre, a kötet olvasását azoknak ajánlom, akik vannak kellően elfogultak és musical rajongók ahhoz, hogy megtalálják a szépet ebben a műben. Nem nehéz ugyan, de egy kis elfogultság sosem árt ;) ! 

Karády Anna: A füredi lány

Kiadó: Álomgyár

Kiadás éve: 2021

Stílus: Romantikus / Történelmi

Értékelés: 4/5

Előzmények:

Év elején jött szembe velem a könyv borítója és rögtön megragadta a figyelmemet, mert legyünk őszinték... Páratlanul szép. Tükrözi azt, hogy egy történelmi regényről lesz szó - ami nálam már önmagában jó pont. Maga a cselekmény viszont kérdéseket vetett fel bennem: egy made in Hungary Outlander koppintásnak tűnt. Nos, az is a célom ezzel a bejegyzéssel, hogy megpróbáljak válaszolni, hogy az-e.

Cselekmény:

A könyv kezdete számomra kissé bugyutának hatott. Ha olvasta az ember az Outlandert - és előre bocsátom, párhuzamot fogok vonni, de ha egy író ennyire ugyanazzal az ötlettel startol, ez valahol várható is-, azt kell mondja: ahhoz képest gyenge felütés.

Egy napjainkbeli lány beleesik egy forrásba a Koloska-völgyében (az írónő Facebook oldalán láttam a "színhelyről" képeket és én is kerestem egyet -lásd jobbra- nos, nem tűnik valami vad és mágikus helynek), majd pár száz évvel későbbi korban találja magát. Egészen pontosan 1763-ban. Miért pont ott? Erre nem nagyon ad választ a regény. Talán a tihanyi apátság tornyainak leégése pozícionálta ekkora a történetet, de végül is, mindegy is. Hősnőnk, Anna, rögtön találkozik megmentőjével, Katicával, ami elég kényelmes megoldást jelent számára, mert nem kell úgy megküzdenie a talpon maradásért, mint az Outlander Clair-jének. Tulajdonképpen sok veszély nem is éri. Kap ruhákat, kényelmes állást.

A történet szépen halad a maga medrében, mígnem Anna belebotlik a férfi főhősbe, Oroszy Mihályba. A szerelem vonal, pipa. Jó irány, leszámítva a soft porn részeket, ami az én ízlésemnek egy kicsit túl sok volt, nem ezt vártam volna egy ilyen jellegű regénytől. Számomra nem tett hozzá, inkább elvett.

Értékelés: 

Nagyon sokat gondolkoztam magán a könyv stílusán. Egyfelől tetszett, mert olvasmányos, nem kellett kínlódnom, tényleg vitte magát előre a történet. Másfelől... Néha meg kellett állnom olvasás közben, mert felszisszentem. Mindig mindent meg akart magyarázni az író, ami a jelenkor és a múlt között különbséget jelent. Például: nem voltak régen antibiotikumok, oltások. Szerintem ezzel még a legegyügyűbb olvasó is tisztában van. Vagy ennyire butának tartja az írónő az olvasóit? Nem tudtam eldönteni, de irritált. Ahogyan Anna személye is. Okoskodó, nem tudja befogni a száját - annak ellenére, hogy többször erre kérik-, önkényeskedő, makacs. Nem sok jó jelzőt tudnék mondani rá: talán azt, hogy önzetlen. Mivel meghálálta a jót, amit kapott.

Aztán azon is elgondolkodtam, hogy miért volt szükség a múlt és jelen párhuzamára? Furcsa dolog, hogy eleve egy olyan könyvből indul ki az olvasó - már aki olvasta-, ami világhíres és magasra tette a mércét. Mert hát jó, jó ez is, de... Nem egy Outlander szint. Ha nem lett volna ez a 2020-ban induló felütés, sokkal-sokkal szerethetőbb lett volna számomra, mert nem akartam volna folyton párhuzamot vonni Diana Gabaldon és Karády Anna között. 

Ami viszont vitathatatlan: hihetetlen kutatómunka állhat a könyv mögött. Az egyes mozaik darabkákat nagyon jól illesztette egymáshoz az író, már-már meseszerűen. Érdekes belelátni az akkori idők Balaton parti életébe, munkás hétköznapjaiba. 

A borítóról még annyit, hogy a belső oldalán is csodaszép, csak éppen megint nem stimmel a történettel. Vártam a részt, ahol Annának bármilyen kapcsolata lesz a lovakkal, de nem lett. Nyert ugyan egy csikót, amit rögtön el is ajándékozott. Szóval a belső borítón található kép nekem egy kicsit giccs kategória. Szép, szép, de megalapozatlan és túl sok. 

To be continued: 

A könyv ezzel még nem ért véget. Valójában nem bánom, de azt sem állítanám, hogy lerágom a körmöm, míg kijön az új rész. Szerencsém volt, könyvtári könyvként olvastam és elég hamar hozzájutottam. Egy dolog azonban biztos: 2021 egyik legolvasottabb könyve lesz. Már az első utánnyomását éli. Hogy jogosan-e? Erre talán a következő rész választ ad majd.

 

Julia Quinn: Tisztességes ajánlat

Kiadó: Gabo

Kiadás éve: 2021

Stílus: Romantikus

Értékelés: 5/5

Az utóbbi időben mindenki Bridgerton lázban ég, ez alól én sem leszek kivétel. 

Láttam a netflixes Bridgerton feldolgozást és hogy őszinte legyek... Engem annyira nem ragadott magával. A karakterek - számomra - nem voltak találóak, legalábbis Daphne és a hercege semmiképpen sem. Hogy akkor mégis miért éreztem szükségét, hogy elolvassak egy regényt Julia Quinn-től? A válasz egyszerű: a könyv verziók mindig sokkal jobbak. 

Az érzés pedig beigazolódott. Egyszerűen imádtam! 

Szerencsére a könyv részei nem igazán kapcsolódnak egymáshoz, így nem ért akkora hátrány, hogy a második könyv tartalmával nem teljesen voltam tisztában. Persze, voltak rá utalások, de a történet fonalához nem tett hozzá, sem nem vett el belőle.

Szóval, a könyv. "Tisztességes ajánlat". Sok minden eszembe jutott a címe alapján és valójában hasonló végkifejletre gondoltam. (Bár valahogy a könyv vége előtt a "Tisztességtelen ajánlat" helyén valóbb címnek tűnt volna.) Nem is annyira a könyv cselekménye, sokkal inkább a hangulata, ami magával ragadott. Egy kicsi Jane Austen, egy kicsi Nora Roberts. Pontosan az a "mix", ami nekem tetszett. Ismét annak a 14 éves tinédzsernek éreztem magam olvasás közben, aki azt várta, hogy eljöjjön érte a herceg fehér lovon. És az a könyv, ami ennyire vissza tud minket repíteni a múltba, csak jó lehet.

A történet elég egyszerű: a gonosz mostoha és két lánya, akik gonoszkodnak a szegény árva lánnyal, aki csak egyszer jut el a bálba, elhagyja a... Nem, nem a cipellőjét - biztosan túl nyilvánvaló lett volna a párhuzam-, hanem a kesztyűjét. A "herceg" ezután pedig csak őt keresi. 

Nem tudtam szabadulni az érzéstől, hogy ez egy enyhe Hamupipőke beütés. 

Ugyanakkor, itt "álmaink férfija" nem járt olyan hamar sikerrel, mint a mesebeli megfelelője. Sőt, a kesztyűt sem próbálta a "jelölt" kacsójára, helyette egy kendővel a szeme körül látja viszont álmai asszonyát és akkor ugrik be neki, hogy ki is ő valójában... Őszintén, ez volt - számomra - a könyv legbugyutább pillanata. Ki ismerne meg bárkit az arca alsó részéről? 

Mégis, az összhatás kárpótolt az ilyen malőrökért. Egyszerre vicces (sokszor felnevettem, vagy elmosolyodtam), kedves (néha azon kaptam magam, hogy mosolygok olvasás közben) és romantikus. Jó kombináció. És az ember önkénytelenül is, végig együtt izgul Sophie-val - bár én sokszor nem értettem vele egyet - és láss csodát, meg is lesz a happy end.

A fordításról annyit, hogy voltak benne aprócska pontatlanságok (pl. Colin Benedict öccse és nem "bátyja", ahogyan a vívást megelőzően ír róla; továbbá a "tisztátalan" szó nem a piszkosat jelenti, mint ahogyan a fordító használta).

Lehet, hogy azért, mert ez az első könyv, amit olvastam az írótól, de nem tudok szabadulni az érzéstől, hogy "még". "Még, még, még". Pár nap alatt "befaltam" az egészet és alig várom, hogy egy újabb résszel folytathassam. 

 

 R. Kelényi Angelika: Halálos Hollywood

Kiadó: Álomgyár Kiadó

Kiadás éve: 2020

Stílus: Romantikus/Krimi

Értékelés: 5/5

Előzmények: 

Imádom Angelika stílusát. A sorozat első részét még nyáron olvastam, mikor a Cosmopolitan mellé adták ajándékba. Most pedig úgy gondoltam: itt az ideje folytatni, de nem a második, hanem a harmadik résszel. (Van egy ilyen rossz szokásom, hogy nem feltétlenül sorrendben olvasom el a könyvsorozatok részeit, de szerencsére ebben az esetben ez nem is okozott gondot. Ez a történet szinte teljesen függetlenül kezelhető az előzményektől.)

Értékelés: 

Kevés olyan író van, akihez úgy viszonyulok, mint kvázi egy "baráthoz". Többnyire ezt azzal érik el, hogy mikor felcsapom a könyvet és olvasni kezdem, olyan érzés kerít hatalmába, mint mikor egy régi baráttal ülünk le kávézni és bár újdonság, hogy mi történt az utóbbi időben, de a hangnem, a gesztusok és a viccek ugyanazok maradnak. Nos, Angelika ilyen.

Magáról a könyvről... Borzasztóan eteti magát :D ! Nem csak a történet, de a stílus is szó szerint magával söpör. Imádtam a felütést: adott egy sztár, aki Grace Kelly hasonmás - épp a kedvenc színésznőm, szóval engem már az elején megvett, kilóra-, egy jó kis botrány... És máris kész a sikersztori. (Végig az járt a fejemben, hogy annyira: egyszerű! És mégis nagyszerű a történet fonala.) Részletekbe nem szeretnék menni, mivel nem venném el senkitől sem az olvasási élményt, de ütős kis történetre sikeredett. Mikor azt hisszük, már meg van a megfejtés kulcsa, az írónő még mindig csavar egyet a történeten.

Nagyon tetszett a könyvben, hogy sok elgondolkodtató részt is tartalmazott: nem vitte túlzásba a lelkizést, de mégis elérte, hogy egy kicsit gondolkodjak. 

"... milyen sokszor hittem másokról, hogy boldogok, boldogabbak, mint én, mert sok pénzük vagy szép családjuk, netán komoly karrierjük van, aztán amikor megismertem az irigyelt személyt, mindig kiderült, hogy mindenkinek van keresztje, és a látszat, a vidámság, a nemtörődömség sokszor csal."

Mindezt persze kellő humorral és lendületes párbeszédekkel fűszerezve. A karakterek ismét jól kidolgozottak voltak és hát az a szerelmi szál... Hátha lesz még ott valami :) ! 

Számomra ez a könyv tipikusan az volt, amit előkapok, mikor hazaesek a munkából hullafáradtan. Kikapcsolt, Hollywood-ba röpített és megmosolyogtatott. Egy szóval: tetszett. Úgy éreztem, ott járok Caro nyomában a Santa monica-i beach-en, vagy a Skid Row-n. Alig várom a történet folytatását :) . 

 

 Jack Kerouac: Úton

Kiadó: Európa Könyvkiadó

Kiadás éve: 1983

Stílus: Beat

Értékelés: 2,5/5

Előzmények: 

Vannak olyan klasszikusok, amik folyton az útunkba tévednek. Ilyen volt ez a könyv is. Legutóbb a Riverdale-ben emlegették Kerouac-ot, amin felbuzdulva úgy gondoltam: "Oh, meg kell ismernem, el kell olvasnom.". Nem mondanám, hogy hiba volt a kezembe venni ezt a könyvet, inkább azt, hogy ez egy nagyon-nagyon más nemzedék és életvitel, mint amit én ismerek. Annak ellenére, hogy tudtam, megvan nekünk otthon, a borítóra nem emlékeztem. Mégis, így visszagondolva, nagyon beszédes. 

Az íróról:

Jean-Louis Lebris de Kérouac. Íme, számomra az első meglepetés, hogy valójában nem is Jack, ráadásul Kérouac.

Életrajzából az a rész említésre méltó, mikor egy gyilkossági ügybe keveredett, mely kapcsán bizonyítékokat segített eltüntetni, de végül feladta magát a gyilkossal együtt.

Sokat utazgatott, nem titok, az "Úton" címe regénye is önéletrajzi ihletésű. A Beat nemzedék jeles képviselője.

Értékelés: 

Az egyik legnehezebb könyv volt, amit valaha olvastam. Adott egy nemzedék, a II. Világháború után, aki mindent másként lát. Úgy gondolja, hogy a kapitalista világ a lelkét kívánja és az idejét emészti. Amit igenis, meg kell fékezni. 

Rengeteget gondolkodtam azon, hogy vajon akkoriban mindenki ilyen életet élt, mint Sal, a regény főhőse? Mindenki ilyen kiábrándult volt, hogy valójában mindegy volt neki merre van és miből él, csak folyamatos mozgásban legyen? A materializmus rossz, csak benzedrin, fű, szex és pia kell a túléléshez. Meg pár lopott autó ahhoz, hogy az ember folyton mozgásban tudjon maradni. Gondolom, mindez a szabadságot és a menekülést volt hivatott jelképezni. 

Nagyon nehezen haladtam ezzel a könyvvel, mert egyáltalán nem tudtam vele azonosulni. Nem éltem a II. Világháború után, így elképzelni sem tudom azt, hogy az embereknek micsoda monoton életük lehetett azért, hogy mindent újjá építhessenek. Mennyire a kapitalizmus foglyainak érezhették magukat. Ez számomra idegen. Őszintén bevallom, én még azt sem tudtam, mit jelent az, hogy "beat" nemzedék. Aztán, mikor utána olvastam, nyilvánvalóvá vált számomra, hogy mindaz, amit nem szerettem ebben a könyvben. Így, kissé elszakadva az általam jónak vélttől, kezdtem megérteni, hogy miért tetszhetett annyi embernek ez a könyv. Épp azért, amiért én is szeretek olvasni: menekülési útvonalat jelentett. Kényelmeset, olyan kanapén ülőset, de mégis... Teljesen mást: egy szabadabb világot, amit ők nem tudtak megengedni maguknak, de mégis élvezni akartak.

Száguldani San Francisco vagy Mexikó, Texas vagy New York felé. Gondtalanul, fiatalon, felelőtlenül. Nem tartva a holnaptól, csak "carpe diem". Az egyik kedvenc részem a könyvben, mikor a mexikói lányok hegyi kristályokat ajánlanak fel a fiúknak, mire Dean az óráját adja cserébe. Jelképes pillanat. Az "időt" a "természetért", a "csiszolatlanságért". Mindenki mindig a máséra vágyik: a lányok az órára, Dean a kristályra. 

Maga a könyv nyelvezete - bár ez lehet csak a fordításból fakadt - is nehezen emészthető volt a számomra. Furcsa szavak, kifejezések. Nem volt túl olvasmányos. Ami viszont tetszett, hogy egész sok amerikai várost megismerhettem a leírásokból. (Persze, feltételezem ezek többsége már rég nem így néz ki.) Van, aki még térképet is gyártott az alapján, merre járt Sal. (Neki biztos jobban tetszett a könyv, mint nekem :D )

Összességében azt kell mondjam: nem bánom, hogy elolvastam. Így legalább tudom, hogy van egy ilyen irányzat is. Ésszel értem, hogy miért tartják nagyra ezt a művet, a lelkembe viszont nem tudom befogadni.