Julia Quinn: Tisztességes ajánlat

Kiadó: Gabo

Kiadás éve: 2021

Stílus: Romantikus

Értékelés: 5/5

Az utóbbi időben mindenki Bridgerton lázban ég, ez alól én sem leszek kivétel. 

Láttam a netflixes Bridgerton feldolgozást és hogy őszinte legyek... Engem annyira nem ragadott magával. A karakterek - számomra - nem voltak találóak, legalábbis Daphne és a hercege semmiképpen sem. Hogy akkor mégis miért éreztem szükségét, hogy elolvassak egy regényt Julia Quinn-től? A válasz egyszerű: a könyv verziók mindig sokkal jobbak. 

Az érzés pedig beigazolódott. Egyszerűen imádtam! 

Szerencsére a könyv részei nem igazán kapcsolódnak egymáshoz, így nem ért akkora hátrány, hogy a második könyv tartalmával nem teljesen voltam tisztában. Persze, voltak rá utalások, de a történet fonalához nem tett hozzá, sem nem vett el belőle.

Szóval, a könyv. "Tisztességes ajánlat". Sok minden eszembe jutott a címe alapján és valójában hasonló végkifejletre gondoltam. (Bár valahogy a könyv vége előtt a "Tisztességtelen ajánlat" helyén valóbb címnek tűnt volna.) Nem is annyira a könyv cselekménye, sokkal inkább a hangulata, ami magával ragadott. Egy kicsi Jane Austen, egy kicsi Nora Roberts. Pontosan az a "mix", ami nekem tetszett. Ismét annak a 14 éves tinédzsernek éreztem magam olvasás közben, aki azt várta, hogy eljöjjön érte a herceg fehér lovon. És az a könyv, ami ennyire vissza tud minket repíteni a múltba, csak jó lehet.

A történet elég egyszerű: a gonosz mostoha és két lánya, akik gonoszkodnak a szegény árva lánnyal, aki csak egyszer jut el a bálba, elhagyja a... Nem, nem a cipellőjét - biztosan túl nyilvánvaló lett volna a párhuzam-, hanem a kesztyűjét. A "herceg" ezután pedig csak őt keresi. 

Nem tudtam szabadulni az érzéstől, hogy ez egy enyhe Hamupipőke beütés. 

Ugyanakkor, itt "álmaink férfija" nem járt olyan hamar sikerrel, mint a mesebeli megfelelője. Sőt, a kesztyűt sem próbálta a "jelölt" kacsójára, helyette egy kendővel a szeme körül látja viszont álmai asszonyát és akkor ugrik be neki, hogy ki is ő valójában... Őszintén, ez volt - számomra - a könyv legbugyutább pillanata. Ki ismerne meg bárkit az arca alsó részéről? 

Mégis, az összhatás kárpótolt az ilyen malőrökért. Egyszerre vicces (sokszor felnevettem, vagy elmosolyodtam), kedves (néha azon kaptam magam, hogy mosolygok olvasás közben) és romantikus. Jó kombináció. És az ember önkénytelenül is, végig együtt izgul Sophie-val - bár én sokszor nem értettem vele egyet - és láss csodát, meg is lesz a happy end.

A fordításról annyit, hogy voltak benne aprócska pontatlanságok (pl. Colin Benedict öccse és nem "bátyja", ahogyan a vívást megelőzően ír róla; továbbá a "tisztátalan" szó nem a piszkosat jelenti, mint ahogyan a fordító használta).

Lehet, hogy azért, mert ez az első könyv, amit olvastam az írótól, de nem tudok szabadulni az érzéstől, hogy "még". "Még, még, még". Pár nap alatt "befaltam" az egészet és alig várom, hogy egy újabb résszel folytathassam.