Marius Gabriel: A divatdiktátor
És a La Galerie Dior
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2023
Stílus: Történelmi/ életrajzi
Értékelés: 5/5
Előzmények:
Cselekmény:
A történet főszereplője Oona Reilly, másnéven Rézi, aki férje oldalán érkezett a náci uralom alól éppen csak felszabadított Párizsba. A véletlen úgy hozza, hogy megismerkedik Monsieur Dior-ral és ezzel egy barátság veszi kezdetét.
Rézi megpróbáltatásai és Párizzsal való ismerkedése közben megismerhetjük az igazi Christian Dior-t és baráti körét, ide értve Suzy Solidort (a leszbikus szépséget), Christian Bérard-t (a híres és tragikus sorsú díszlettervezőt) és Cathrine Dior-t (a Miss Dior "múzsáját") is. A könyv egyik erőssége, hogy életszagúan mutatja be az akkori Párizst és az ottani életet. Az üldözött nőket, akiket a náci uralom után a francia nép próbált kivetni magából, vagy az életrevalóbb, de nehéz körülmények között élőket, mint amilyen Pearl karaktere is.
Szembesülhetünk vele, milyen nehéz volt akkoriban anyagot szerezni egy-egy alkalmi ruhához. Illetve olyan érdekességekbe nyerhetünk bepillantást, mint a "Le Théâtre de la Mode", ahol a háború utáni anyaghiány miatt a híres tervezők maradék anyagokból babákra voltak kénytelen ruhákat tervezni - élő manökenek helyett - és ebből a kiállításból világsiker lett, megerősítve Párizs helyét, mint a világ "divat fővárosa".
A regény csattanója, mikor Christian Dior végre saját szalont nyit és bemutatja első kollekcióját a még mindig keményen nélkülöző Párizsban. Az emberek egyik fele boldogan fogadta, hogy végre újra életük részévé váltak a színek és a változatos anyagok, a másik felük viszont pocsékolásnak tartotta azt a rengeteg anyagot, amit Dior egy-egy ruhához elhasznált. Vajon kinek volt igaza? Szerintem ezt az utókor döntötte el.
(Alább a műhely, ahol a csoda ruhaköltemények születtek.)
Értékelés:
Egyfelől megtévesztő a borítón szereplő "Ha ő nincs, talán Christian Dior sem lett volna világhírű." felirat, mivel Rézi nem volt létező személy. Tehát semmi köze Dior sikeréhez. Valójában ez volt számomra az egyedüli fájó pont a könyv során, hogy nem egy létező személy sorsát követhettük nyomon.
Ennek ellenére a valamikor élt személyek élethűen kerültek bemutatásra és az író is nagyon jól lavírozott életük egyes eseményei között. Személyes kedvencem Cathrine Dior története, akinek szomorú sorsát is megismerhetjük a lapokról.
A legjobban viszont az olyan apróságokat élveztem, amikről még nem hallottam korábban.
Az egyik ilyen a "Le Théâtre de la Mode" volt. Kutattam utána egy kicsit és kiderült, miért is nem jött velem szembe Párizsban. Az 1945-ös bemutató után, a kiállítás megkezdte a turnét Európán belül olyan helyekre, mint Barcelona, London, Stockholm, majd az amerikai kontinensre. Ezt követően sokáig úgy hitték, hogy a babák elvesztek, mígnem az 1980-as évek közepén egy Washington állambeli kis múzeumban találtak rájuk. Ezután komoly vita kezdődött az Egyesült Államok és Franciaország között, hogy kié is ez a hagyaték. A vita Franciaország nyereségével végződött, a babák visszakerültek a kiindulási országba. Kutattam utána, hogy megtekinthetőek-e már, de nem találtam erről információt. (Alább egy kép az autentikus párizsi jelentről, amibe a tervezők a babáikat megálmodták.)
Amit nekem adott:
A könyv olvasása előtt pár hónappal jártam Párizsban. Egy, a "La Galerie Dior"-ról készült videó teljesen véletlenül jött velem szembe az Instagramon. Egyfelől meglepődtem, hogy még sosem hallottam erről a párizsi múzeumról (pedig elég sok múzeumot körbe jártam már ott), másfelől pedig tudtam, hogy ezt muszáj élőben is megnéznem. Bizton állítom, hogy az egyik legjobb múzeum élményem (talán a Swarovski volt hasonló Innsbruck mellett), mivel hihetetlenül innovatív és egyedülálló a maga nemében.
Azt azért hozzáteszem, hogy érdemes a jegyet online, elővételben megvásárolni, hogy ne járjon úgy az ember, mint én: 1.5 órát vártam arra, hogy beengedjenek. Ha jeggyel érkezik valaki, akkor pedig legyen nagyon pontos (ha például 10 perccel hamarabb áll oda, kiállítják a sorból mondván, még nem annyi az idő). Szóval 09:45re érkeztem és körülbelül 11:05kor jutottam be. Onnantól gördülékenyen ment minden és egyik ámulatból estem a másikba.
Azt gondolná az ember, hogy ruhákat bemutatni nem lehet érdekesen. Mekkora tévedés!
Minden terem más és más, van, ahol a természetre koncentrálnak, máshol a misztikumra, egy újabb teremben pedig egy hatalmas - szinte Versailles-ba illő - bálra. Természetesen nem csak Christian Dior tervezései szerepelnek a kollekcióban, hanem sok más tervezőé is, például Yves Saint Lauren kreálmányai, amik mindvégig a kedvenceim voltak. A képek sajátok (kivéve a "Le theatre de la mode"-ot).
Mikor a kezembe vettem A divatdiktátor című könyvet, ez a két mesés világ összemosódott bennem. Egyszerre éreztem magam a Dior múzeumban és ezáltal élethűbbnek éreztem a történetet is, ami magával ragadt.
Ahogyan Jean Cocteau mondta: << Dior, ce génie léger propre `a son temps dont le nom magique comporte Dieu et or.>> = "Dior, ez a korára jellemező, könnyed zseni, akinek mágikus neve egyszerre hordozza az Istent (Dieu) és az aranyat (or)."
Remélem sikerült átadnom, milyen zseni is volt Monsieur Dior, emellett pedig meghozni a kedvet vagy egy múzeumlátogatásra vagy pedig az olvasáshoz 😉!