Bauer Barbara: Vörös posztó
Kiadó:
Jaffa KiadóKiadás éve: 2023
Stílus: Történelmi
Értékelés: 5/5
Előzmények:
Méltán írhatom, hogy Bauer Barbara az egyik legjelentősebb kortárs szerzőnk. Emellett igen termékeny író is, hisz már 30 könyve jelent meg. Személy szerint a történelmi regényeit (A leggazdagabb árva, Még látlak odafenn) jobban kedvelem, de igyekszem minden új írását elolvasni. Így volt ez a Vörös posztóval is. Hogy őszinte legyek, abszolút nem erre a történetre számítottam, de ez egy olyan mély olvasási élmény volt, hogy mindenképpen szerettem volna egy bejegyzést szentelni ennek a kötetnek a blogomon.Cselekmény:
A regény két idősíkon játszódik: egy napjainkbelin, ahol a főszereplő, Körösi Laura, épp egy súlyos diagnózist követően lép be a galériába, ahol a dédnagymamája festményeit készülnek bemutatni. És az emlékezés síkján, ahol a képeken és a hozzájuk kapcsolódó rövid elbeszéléseken keresztül egy másik, négy generáción átívelő történet bontakozik ki előttünk: három nő nehézségei, elakadásai és titkai, melyek a főhős élményein, emlékein és benyomásain keresztül tárulnak fel előttünk. Megismerhetjük a dédnagymamát, akinek színésznői karrierjét a második világháború törte derékba, de a festésben újra értelmet talál az életben. A mufurc nagymamát, akiről senki nem tudja igazán miért olyan, amilyen. A szeretetre éhes anyukát, aki sokszor fojtogatóan hat a gyermekére. De miért lettek ilyenek? Erre keresi Laura a választ.
A regénybeli karakterek számomra nem voltak túl szimpatikusak. Laura áldozat szerepe és megfelelési kényszere néha kissé frusztráló. A gyerekei is elkényeztetettnek és önzőnek tűnnek. A legszerethetőbb karakterek a galériavezető, Ádám és a dédnagymama, Denise. Mindketten bölcsen látják a világot és próbálják azt elfogadhatóbbá tenni az őket körülvevők számára a maguk nyugodt módján.
Ennek eredményeként a könyv végére összeáll számunkra, kívülállók számára is a történet. Akárcsak Laura számára, aki kezébe veszi a sorsát és tesz az évtizedeken át ismétlődő minták ellen.
Értékelés:
Ahogyan már a bejegyzés elején is írtam: nem ilyen történetre számítottam. A Vörös posztó címből inkább egy posztókereskedőre asszociáltam, amit még a borítón szereplő vörös kabátos alak is alátámasztott. Őszinte leszek: nagyon mellé lőttem.
Egyre gyakoribbá válnak manapság az olyan könyvek, amik nem csak az idilli helyzeteket dolgozzák fel, hanem a hús-vér valóságot. Ez is egy ilyen, érzelmileg kemény könyv. Tökéletesen átadja azt a torokszorító érzést, amikor valaki szembesül a ténnyel, hogy rákos. Hogy beteg, hogy az addig alapvetőnek vett értéket veszítette el egy szempillantás alatt egy diagnózissal: az egészségét. Ez egy nehéz téma, amihez elengedhetetlen, hogy az író jól nyúljon hozzá - másként hiteltelen lenne a történet. Bauer Barbarának ez sikerült. Olyan könyvet írt, ami egyszerre gyomorszorító, elgondolkodtató és érdekes. Olvasás közben szinte faltam a lapokat: kíváncsi voltam a szereplők életének fordulataira és én is minél előbb meg akartam érteni, miért váltak olyanokká amilyenekké.
Vajon megbetegíthetnek minket az évtizedeken keresztül elnyomott családi traumák? Van ebből kiút? Ezekre a kérdésekre keresi a főhősnő a könyv lapjain a választ, amit mindenképpen érdemes elolvasnunk, mert mi, olvasók is csak tanulhatunk belőle.
A történet egyik nagy tanulsága, hogy a múlt megértése nélkül nem élhetünk szabadon a jelenben sem. Ezt az üzenetet érdemes megfogadnunk.