Borsa Brown: Szenvedély Sevillában

Kiadó: Álomgyár Kiadó

Kiadás éve: 2024

Stílus: Kaland, Romantika, Krimi

Értékelés: 5/5

Előzmények:

Borsa Brown-tól már sok könyvet elolvastam.  Az utóbbi időben viszont, mintha egyre jobban ráhangolódnék az írásaira, így akadt a kezembe a legújabb kötete. Gondoltam, ez is egy könnyed, nyári, romantikus olvasmány lesz. Nem is tévedhettem volna nagyobbat!!! Ez a könyv egy páratlan barátságnak állít emléket. Már az ajánlásnál gyanús volt az "A.-nak" címzés, de mikor olvasni kezdtem, egyértelművé vált, hogy Ági alakját R. Kelényi Angelika ihlette. Amire nem számítottam, hogy, bár Borsa Brown könyvet olvasok, egy szelet Angelikát kapok. Lehet annál szebben búcsút venni valakitől íróként, mint belefoglalni egy jól megírt történetedbe? A Szenvedély Sevillában olvasása közben egyszerre hahotázol hangosan (mint egy jó Caroline Wood történeten), izgulsz a főhősért, éled át a lapokról sugárzó szenvedélyt (igazi Borsa kézjegy) és sírsz az utószón... Ez a könyv számomra egy érzelmi hullámvasút volt, minden értelemben.

Cselekmény:

Brigitta és Anikó - elhunyt barátnőjük, Ági emlékének adózva - Sevillába utaznak. Már maga az út kalandos, de a bonyodalmak csak tovább sokasodnak, mikor a hotelben belebotlanak egy sármos idegenbe, Raul Moreno-ba. A férfi karizmatikus, udvarias és elbűvölő, emellett kiváló idegenvezetőnek is bizonyul, miközben Brigittára vet szemet. Túl szép, hogy igaz legyen...?

A regény lapjairól megismerjük Sevilla (és környéke) nevezetességeit - körbejárjuk az Alcazart, sütkérezünk egy Gibraltárhoz közeli, római romokkal tarkított strandon vagy belefeledkezünk egy flamencoestbe. /Én kedvet kaptam hozzá, hogy egyszer oda utazzak!/ Ezalatt egyre jobban kibontakozik előttünk Raul személyisége is. Végig nyílt kártyákkal játszik, nem köntörfalaz. Bevallja Brigittának, hogy szociopata személyiségjegyeket mutat és antiszociális viselkedésjegyek is jellemzik. Ezek után szerelembe lehet esni? Vagy csak marad az egymás iránti vágy, valódi érzelmek nélkül? Brigitta hideg fejjel próbálja rendezni az érzéseit és eközben egyre furcsább és hátborzongatóbb részletekre bukkan... Vajon semmi sem állhat a mindent elsöprő szenvedély útjába vagy végül győz a józan ész?

Értékelés:

Azt hittem az írónő Misszió című regényét egyhamar semmilyen másik könyve sem fogja felülmúlni  a szememben. Tévedtem. Valóban más a két könyv hangulata és tematikája, de ez a regény számomra a legszívhezszólóbb, amit valaha is olvastam az írónőtől. Egyszerre állít emléket a jó barátnak és baráti triumvirátusuknak (hisz ki ne ismerne rá Anikóban Anne L. Green-re?), olyan Angelikásan. Sírva nevet az olvasó a két barátnő hányattatásain, miközben azt gondolja: "Ezek de bénák!". Szentimentális regény, a búcsú miatt és a megélt, ám keserédes szerelem miatt is. Ez egy érzelmileg nehéz kötet, ámbár letehetetlen és éppen ettől jó és érzékletes. Átélheted vele Brigitta érzelmi spirálját és átgondolhatod: vajon te hogyan döntöttél volna a helyében? Rendkívül élveztem a thriller szálat és minden tiszteletem a függő vég előtt. Nem is tudom, olvashattunk már ilyet Borsa-tól? 

Amit nekem adott:

Volt szerencsém Angelikát személyesen is ismerni, sőt, mi több, ez a blog részben miatta indult. Az egyik dedikálásán nekem szegezte a kérdést: "Te nem akarsz blogot írni?" én pedig csak hebegtem-habogtam. Ő már akkor látta azt bennem, amihez nekem még tovább 3 év kellett, hogy ez az én közegem 😊. 

Rendkívül hálás vagyok Borsa-nak, hogy egy icipicit újra átélhettem az Angelika-csodát. Tudom jól, hogy ez nem egy Caroline Wood regény, de számomra lezárta azt a sorozatot. Nem tudtam elvonatkoztatni a Szenvedély Sevillában címtől sem, hisz Angelika Caroline Wood regényeinek címében is mindig jelen volt egy ütős alliteráció. Jó szívvel ajánlom olvasásra ezt az ütős kötetet minden thriller vagy romantikus regény rajongónak, továbbá R. Kelényi Angelika hűséges olvasótáborának, mert egy picit ő is visszaköszön a lapokról és biztos vagyok benne, hogy fentről jót derülve olvassa ezt a történetet. Köszönet Neked, Borsa Brown! És nagyon hiányzol nekünk, olvasóknak is, Angelika 💓.

 

Eva-Maria Bast: A vanília illata

Bielefeld asszonyai 1.

Kiadó:

Kossuth Kiadó

Kiadás éve: 2023

Stílus: Történelmi, Életrajzi

Értékelés: 5/5

Előzmények:

Imádom a Kossuth Kiadó ikonikus nők sorozatát, illetve a részben ehhez kapcsolódó történelmi sorozatait. Fontos, hogy tudjuk, honnan is indultunk mi, nők, és hová érkeztünk. Hogy tudjuk, kik voltak azok az elődeink, akiknek köszönhetően nekünk már egy kicsit könnyebb. Akik egyszerre követendő példák és híres történelmi személyiségek. Gyógyszerészként a kémiához is van egy kis affinitásom, sütni is nagyon szeretek, így egyértelmű volt, hogy a Bielefeld asszonyai című sorozatot mindenképpen el kell olvasnom. 

Cselekmény:

Adott egy fiatal fiú, aki elvesztette szeretett testvéreit, így bármennyire is a cukrászat felé húzná a szíve, gyógyszerész akar lenni, hogy minden bajba jutotton segíteni tudjon és új gyógyszereket találhasson fel, hogy életeket mentsen. Ő Carl Meister, aki gyógyszerész lett, de inkább becsületből, semmint valódi lelkesedésből. 

Telnek-múlnak az évek, mígnem egy véletlen folytán az az ötlete támad, hogy háziasszonyok számára is elérhető sütőport kellene gyártania, hogy bárki képes legyen csodás tortákat sütni a saját otthonában. De itt nem állt meg az ötletelésben! Ő találta fel a vaníliás cukrot és a pudingport is. Tudjátok milyen bonyolult volt a pudingpor feltalálása előtt egy puding elkészítése? A könyv erre is részletesen kitér: "Száznegyven gramm friss vajat felforrósítunk, hetven gramm porrá tört cukrot és száznegyven gramm lisztet adunk hozzá, pár percig főzzük, de lassan, hogy a liszt ne kapjon színt. Erre rávágunk egy rúd vaníliát, felfőzzük fél liter édes tejszínnel, amelyet apránként öntünk a masszához, majd sűrű szószt főzünk belőle, és átpasszírozzuk egy tálba. Ehhez adjunk még két tojássárgáját és száznegyven gramm porrá tört cukrot, majd keverjük fél órát, míg habos lesz. Ezután nyolc felvert tojás habját óvatosan belekeverjük"...( Idézet, 214.o.) Nem tudom ti hogy vagytok vele, de engem már a "liszt ne kapjon színt" résznél elvesztettek, nem hogy még FÉL ÓRÁT kevergessek egy masszát míg habos lesz... Személy szerint rendkívül hálás vagyok Dr. August Oetkernek (upsz, Dr. Carl Meisternek) a pudingporért! 

És ahogyan a mondás is tartja: "Minden férfi mögött áll egy nő.", aki ez esetben a regénybeli Josephine Meister. Egyszerre csodás családanya, kreatív marketinges és tehetséges rajzoló. Az ő nevéhez kötődik a cég lógója, az ötlet, hogy apró receptek találhatóak a vaníliás cukor hátoldalán (amiket gyűjteni lehet, arra ösztönözve a vásárlókat, hogy még több tasakkal vegyenek) és számos plakát is.

Mégis, hiába a siker, mint minden házasságban, itt is vannak hullámvölgyek, melyeket Carl-lal és Josephine-nel izgulhatunk végig. Vajon sikerül újra egymásra találniuk?

Értékelés: 

Ez egy zseniálisan megírt kötet. A kémiai háttere teljességgel rendben van és még izgalmas is! A kísérletezések, a receptleírások, a marketing fogások mind-mind zseniálisak. És talán az a legmeghökkentőbb, hogy mindezek a mai napig ugyanazok a receptúrák és csomagolások. Ha ma felkapunk egy Dr. Oetker vaníliás cukrot ugyanazt az élményt kapjuk, mint az 1800-as évek végén. Mi ez, ha nem tartós minőség?

Egy dolog volt a könyvben, amivel nem tudtam mit kezdeni... Nem nagyon találtam Dr. Carl Meister-ről semmit sem az interneten (kivéve egy német hölgy szintén könyves blogját). Aztán jött a nagy felismerés, hogy ez a kötet nem is róla szól, hanem Dr. August Oetker-ről! A könyvben sehol nem hangzik el a Dr. Oetker név, feltehetően okkal, mivel bizonyos szálak teljességgel kitaláltak a szerző utószava szerint.

Ez a könyv egyszerre ismeretterjesztő és történelmi is. Megismerhetjük az 1800-as évek végi Berlint és Bielefeld-et, valamint a kor nőinek helyzetét. Számomra ez volt a könyv egyik erőssége: elismeri Josephine-t (valójában Caroline Jacobi) és a munkásságát egy férfiak uralta világban. Rámutat arra, hogy egy nő nem kevesebb csak azért, mert nőnek született. Ugyanazokkal a - ha nem jobb - tulajdonságokkal rendelkezik, mint egy férfi. Nem halljuk ezt eleget, pedig Caroline már a 19. század végén is képes volt erre! Nagyon ritkán olvasok olyan köteteket, amik azt hangsúlyozzák, hogy egy nő lehet egyszerre sikeres üzletasszony és nagyszerű családanya is. Ez a regény ezért is lett rögvest a kedvencem! Alig várom a második részt.

(Zárásul - bár nem szoktam ilyet - egy zseniális fotó, ami magával ragadott. Az alábbi blogról emeltem át: https://fraugoetheliest.wordpress.com/2022/10/01/suslicher-duft-und-bittere-ereignisse/ )

 

Charlotte Leonard: Elfújta a szél

Kiadó:

Kossuth Kiadó

Kiadás éve: 2023

Stílus: Történelmi, Életrajzi

Értékelés: 5/5

Előzmények:

Tinédzserkorom egyik meghatározó könyve volt Margaret Mitchell-től az Elfújta a szél, majd a könyvből készült film is nagy kedvencemmé vált. Komoly és humoros, könnyed és kemény. Ezt a történetet a Scarlett-re jellemző kettősség jellemzi. Ki ne ismerné és szeretné Scarlett O'Hara-t? 

Ezért is tartottam nagy bátorságnak, hogy valaki képes kiadni egy könyvet ugyanezzel a címmel. Mikor megláttam a borítót - ami hűen tükrözi a könyv és a film világát - máris tudtam, ezt el kell olvasnom! Bár voltak fenntartásaim mi újat is tudna nekem mutatni...

Cselekmény:

A fülszövegből vált egyértelművé számomra, hogy ez a kötet inkább Vivien Leigh életéről és a film keletkezéséről fog szólni. A történet a színésznő színpad utáni vágyakozásával kezdődik, miközben megismerhetjük családját: férjét és kislányát. Ez volt számomra az első sokk! Eljátszotta Scarlett-et egy férj és kislány mellett?

A történet többnyire két síkon: a producer, David O. Selznick, szemszögéből és Vivien Leigh oldaláról került bemutatásra. Utóbbi a Laurence Olivier-vel való nagy szerelemre koncentrál inkább, előbbi pedig a film gyártása körül felmerült érdekességekre, nehézségekre. Volt, amiről tudtam (például, hogy számos film díszletét gyújtották fel, hogy az atlantai tűzjelenet megvalósulhasson), mások meglepetésként szolgáltak (például, hogy micsoda dráma ment a háttérben a film rendezőjének kiválasztása kapcsán, amiből végül Victor Fleming került ki győztesen, egy Oscar-díjjal gazdagodva, holott titokban George Czukor "rendezte" Vivien-t, sőt még F. Scott Fitzgerald is próbálkozott a rendezéssel...). 

A film egyik nagy erőssége, hogy a korhoz kapcsolódó tabutémákat is sikerrel pedzegeti, mint a feketék helyzete vagy a házasok házasságon kívüli kapcsolata. Miközben végigkövetjük a film születését jobban megismerhetjük a főbb szereplőket játszó színészek valódi személyiségét és a hozzájuk kapcsolódó anekdotákat is. 

Értékelés: 

Nehéz témához nyúlt az írónő, hiszen ez a könyv és kultuszfilm mindenki által ismert, mégis úgy kellett bemutatnia ezeket, hogy a cselekmény izgalmas maradjon. A jó hír, hogy sikerült neki! Rengeteg apró történetet, izgalmat és meglepetést rejtett a könyv lapjai közé, amik gondoskodtak arról, hogy mindvégig fenttartsák az érdeklődést - annak ellenére is, hogy mindenki tudja, ez az egyik legtöbb Oscart nyert film. 

A könyv elolvasása utána rögtön megnéztem ezt a 4 órás "filmmonstrumot", egyben. És nem untam. Izgatottan kerestem a könyv által említett kulisszatitkokat: mint például a bábukat (hisz nem volt elég statiszta és részben bábukat használtak helyettük) az atlantai jelentnél.

Minek tudható be ez a lassan 100 éve töretlenül tartó siker? Annak, hogy színesben készült? A jól megírt karaktereknek? De mit ér egy jó karakter, ha a színész nem képes kellően jól megformálni? Gondoljunk a bájos Scarlett-re, a csábító Mr. Butler-re vagy a gyenge Ashley-re. Így azt kell mondjam, szerintem a jó könyv és a zseniális színészek/filmesek csapata együtt tette ezt a történetet töretlen sikerré.

Visszautalva a bejegyzésem elejére: Charlotte Leonard könyve tudott újat mutatni. Szóval mindazoknak, akik hezitálnak, hogy érdemes-e elolvasni ezt a könyvet, jó szívvel ajánlom.  Higgyék el, megéri! 

 

Bauer Barbara: Vörös posztó

Kiadó:

Jaffa Kiadó

Kiadás éve: 2023

Stílus: Történelmi 

Értékelés: 5/5

Előzmények:

Méltán írhatom, hogy Bauer Barbara az egyik legjelentősebb kortárs szerzőnk. Emellett igen termékeny író is, hisz már 30 könyve jelent meg. Személy szerint a történelmi regényeit (A leggazdagabb árva, Még látlak odafenn) jobban kedvelem, de igyekszem minden új írását elolvasni. Így volt ez a Vörös posztóval is. Hogy őszinte legyek, abszolút nem erre a történetre számítottam, de ez egy olyan mély olvasási élmény volt, hogy mindenképpen szerettem volna egy bejegyzést szentelni ennek a kötetnek a blogomon.

Cselekmény:

A regény két idősíkon játszódik: egy napjainkbelin, ahol a főszereplő, Körösi Laura, épp egy súlyos diagnózist követően lép be a galériába, ahol a dédnagymamája festményeit készülnek bemutatni. És az emlékezés síkján, ahol a képeken és a hozzájuk kapcsolódó rövid elbeszéléseken keresztül egy másik, négy generáción átívelő történet bontakozik ki előttünk:  három nő nehézségei, elakadásai és titkai, melyek a főhős élményein, emlékein és benyomásain keresztül tárulnak fel előttünk. Megismerhetjük a dédnagymamát, akinek színésznői karrierjét a második világháború törte derékba, de a festésben újra értelmet talál az életben. A mufurc nagymamát, akiről senki nem tudja igazán miért olyan, amilyen. A szeretetre éhes anyukát, aki sokszor fojtogatóan hat a gyermekére. De miért lettek ilyenek? Erre keresi Laura a választ.

A regénybeli karakterek számomra nem voltak túl szimpatikusak. Laura áldozat szerepe és megfelelési kényszere néha kissé frusztráló. A gyerekei is elkényeztetettnek és önzőnek tűnnek. A legszerethetőbb karakterek a galériavezető, Ádám és a dédnagymama, Denise. Mindketten bölcsen látják a világot és próbálják azt elfogadhatóbbá tenni az őket körülvevők számára a maguk nyugodt módján. 

Ennek eredményeként a könyv végére összeáll számunkra, kívülállók számára is a történet. Akárcsak Laura számára, aki kezébe veszi a sorsát és tesz az évtizedeken át ismétlődő minták ellen.

Értékelés: 

Ahogyan már a bejegyzés elején is írtam: nem ilyen történetre számítottam. A Vörös posztó címből inkább egy posztókereskedőre asszociáltam, amit még a borítón szereplő vörös kabátos alak is alátámasztott. Őszinte leszek: nagyon mellé lőttem. 

Egyre gyakoribbá válnak manapság az olyan könyvek, amik nem csak az idilli helyzeteket dolgozzák fel, hanem a hús-vér valóságot. Ez is egy ilyen, érzelmileg kemény könyv. Tökéletesen átadja azt a torokszorító érzést, amikor valaki szembesül a ténnyel, hogy rákos. Hogy beteg, hogy az addig alapvetőnek vett értéket veszítette el egy szempillantás alatt egy diagnózissal: az egészségét. Ez egy nehéz téma, amihez elengedhetetlen, hogy az író jól nyúljon hozzá - másként hiteltelen lenne a történet. Bauer Barbarának ez sikerült. Olyan könyvet írt, ami egyszerre gyomorszorító, elgondolkodtató és érdekes. Olvasás közben szinte faltam a lapokat: kíváncsi voltam a szereplők életének fordulataira és én is minél előbb meg akartam érteni, miért váltak olyanokká amilyenekké.

Vajon megbetegíthetnek minket az évtizedeken keresztül elnyomott családi traumák? Van ebből kiút? Ezekre a kérdésekre keresi a főhősnő a könyv lapjain a választ, amit mindenképpen érdemes elolvasnunk, mert mi, olvasók is csak tanulhatunk belőle.

A történet egyik nagy tanulsága, hogy a múlt megértése nélkül nem élhetünk szabadon a jelenben sem. Ezt az üzenetet érdemes megfogadnunk.

 

Zubor Rozi: A kulcs

Kiadó:

Álomgyár Kiadó

Kiadás éve: 2024

Stílus: Életrajzi / Romantikus

Értékelés: 5/5

Előzmények:

Zubor Rozi munkásságára Budai Lotti kapcsán figyeltem fel, kettejük podcast-ja a "Micsoda nők voltak!" (jelenleg Micsoda nagymeNŐK voltak) egy rendkívül értékes és hiánypótló csatorna Magyarországon. Aztán jöttek a kettejük által kiadott albumok ("Micsoda anyák voltak", "Micsoda szajhák voltak"), amik szintén sok-sok tanulsággal szolgálnak. Mikor tavaly, az utóbbi album bemutatóján Rozi elárulta nekünk, hogy egy könyvön dolgozik, éreztem, hogy ezt is el kell majd olvasnom. Így keveredetem 2024. április 17-én A kulcs című regény könyvbemutatójára.

Cselekmény:

Adott egy többgyermekes, nagy és "B"oldog család - minden értelemben. Az édesanyát, Boldogné Tóth Szilviát - akinek az életébe betekintést nyerhetünk-, imádják a gyerekei. Egyikük Boldog Beáta, kétgyermekes anyuka, aki a történet másik főszereplőjévé válik, azáltal, hogy talál egy míves kulcsot egy furcsa felirattal, amiről senki sem tudja a családban hogy vajon mit is nyithat. Az író eleinte a fantáziánkra bízza ki is lehet "Kalosa Zsolt", akire a kulcstartó hivatkozik. "Ha megtalálod ezt a kulcsot, mielőbb add oda Kalosa Zsoltnak.". A könyv végére megismerhetjük nem csak őt, hanem Szilvia titkait is. 

Értékelés: 

Zubor Rozi stílusa rendkívül érzékletes. Azért is tudom ezt mondani, mert az én édesanyám is elhunyt, így tudom, mennyire igazak a sorok, amiket papírra vetett. Bár a mi anya-lánya kapcsolatunk sosem volt olyan felhőtlen és boldog, mint Szilvié és Beátáé, az érzés akkor is megmarad az emberben. Az érzés, mikor egy haldoklóhoz kell bejárni a kórházba, aki már nem az az ember, aki egykor volt. Az érzés, mikor neked kell minden temetéssel kapcsolatos dolgot elintézned a sokkban levő édesapád helyett, holott huszonéves fejjel gőzöd sincs róla, hogy mit is kell csinálni ilyenkor. Az érzés, mikor rádöbbensz, hogy már nincs az, aki felnevelt. A pillanat, mikor tudatosul benned, hogy sosem fogod többé hallani a hangját és sosem fogod tudni többé megkérdezni azokat az apró-cseprő dolgokat, amik amúgy fontosak, de mivel addig biztosra vetted, hogy van még időd, nem kérdezted meg. És ezután már nem is tudod majd. Sőt, tovább megyek. Még az az érzés is ismerős, hogy találsz valamit az életéből, ami egy olyan részét tárja fel a történetének, amiről te addig nem is tudtál. 

Ez a könyv ezért zseniális. Mert bár csak "egy" anyukáról szól, de az az egy anyuka valahol mindenki anyukája (lehetne). 

És akkor még nem ejtettem szót a "titokról". Mivel régóta követem Rozi munkásságát, így valahol nem volt meglepő a fordulat, sőt, mi több, egyenesen ki is találtam már a legelején, mikor a fényekről volt szó a szobában. Ettől függetlenül zseniális húzásnak tartom.

A legnehezebb talán az, hogy kinek is ajánlanám ezt a könyvet. Mivel a szép, rózsás borító mögött azért nagyon komoly, fájdalmas és nehéz gondolatok/ érzések rejtőznek. Egyszerre  ajánlanám mindenkinek, majd szűkíteném a kört azokra, akik kellően stabil lábon állnak ahhoz, hogy akár újra szembe nézzenek az anyukájuk elvesztésével. Mert ez a könyv feltépi azt a sebet. De ahogyan Rozi is írja, ez az a dolog, amiről nem beszélünk, amire nem akarunk gondolni. Így talán megfelelően elsiratni sem tudjuk.

A kulcs egyszerre facsarja össze az ember szívét, majd megnevettet, aztán újra megríkat. Hullámvasút. Pont, mint az élet. De, ha megértjük, hogy ebből az időből kell kihoznunk azt, amit tudunk, akkor talán kevésbé fáj látni, hogy távozik valaki vagy akár mi magunk. Hisz azt mondhatjuk: "Teljes életet élt.". Rozi szavaival: "Nála, a kezében volt a kulcs" 😉!

Amit nekem adott: 

Hálás vagyok azért a jó hangulatú beszélgetésért, aminek a könyvbemutatón a részese lehettem. Szerintem ez az egyik legjobb dolog a világon, mikor valaki élményt ajándékoz. Így nem csak Rozi könyvével lettem gazdagabb aznap, hanem egy szép emlékkel is. Ó! És a kulcsos könyvjelzőről meg ne feledkezzek. Rozi mindenkit meglepett egy selyemszalagra fűzött aprócska kulccsal.

Első könyves szerzőnél mindig 50-50, hogy mennyire fog magával ragadni a könyv stílusa. (Persze, tudom, én is hivatkoztam rá, ez nem Rozi első könyve, de mégiscsak az első önálló kötete.) Itt ez megtörtént, sőt, olyan téma kapcsán, amiről az emberek nem beszélnek. Legyünk őszinték, egy szerető édesanya halála nehéz topic. Ezt úgy megírni, hogy segítsen feldolgozni a traumát, közben megnevettessen és még tanítson is... Nem könnyű feladat. Ezért is lesz ez az olvasási élményem maradandó. Köszönet ezért a hiánypótló kötetért.

 

Borsa Brown: Misszió

Kiadó:

Álomgyár Kiadó

Kiadás éve: 2023

Stílus: Kaland/Romantika

Értékelés: 5/5

Előzmények:

Borsa Brown könyveivel egy kissé mindig hadilábon álltam. Vagy nagyon tetszett az adott kötet (pl. Az Arab vagy az Álszemérem), vagy nagyon lassan haladtam vele, mert nem kötött le (pl.: a Gyalázat sorozat). A Missziót ajándékba vásároltam és meg is lepődtem az árán (kb. 6500 Forint volt), bár tudom, mostanában a könyv ismét átsorolódott az "ajándék" kategóriába, hiszen a nyomtatási költségek és a papír árak az egekbe szöktek. Szóval, annyira nem volt meglepő, mégis picit sokalltam, de a végére ez is értelmet nyert. Mikor elolvastam a rövid leírást, nagyon megörültem: mindig is vonzott Kenya és annak hamisítatlan afrikai légköre. Borsa Brown pedig most igazán zseniálisat alkotott. 

Cselekmény:

Kenya és Magyarország találkozása egy szívszorító történetben. 

Dr. Budai Donát, egy magánéleti problémákkal küzdő orvos, aki egy afrikai missziós út során szeretné jóvá tenni a múltban elkövetett "vétkét". Nem hiába mondják, hogy az orvosok a legrosszabb betegek: ő sem veszi észre, hogy sokkal inkább pszichológusra, semmint egy afrikai útra lenne szüksége. Az élet az útjába sodorja Dr. Steiner József-et, egy afrikai vallási misszió vezetőjét, aki sokkal több annál, mint aminek elsőre tűnik. Szinte ugyanekkor lép színre Zelda is Donát életében, aki egy magyar-kenyai házaspár gyermeke, így az ő szemén keresztül egyszerre érezhetjük magunkat itt is, ott is otthon.

Megérkezünk Afrikába és útra kelünk ezen hármas társaságában. Betekintést nyerhetünk a turisták számára fenntartott és elfogadhatóvá tett szafari parkokba, majd megláthatjuk az érme másik oldalát: a valódi Afrikát. Ahol nem annyira az oroszlánokon és a hiénakutyákon, mint inkább a mélyszegénységen van a hangsúly. Számomra a legmeghökkentőbb a konzervdobozos csonkítás volt, miközben olvastam, nem akartam elhinni, hogy ilyen létezik és azonnal hálát adtam az égnek, hogy Európába születtem, nem pedig oda. Betekintést nyerhettünk a nyomortelepek és szeméttelepek világába, abba a kilátástalanságba, melybe sok-sok csecsemő beleszületik. Belekóstolhatunk az ellentmondásokba: egy ország, ahol a nejlonzacskó használata tiltott, de a szipuzás mindennapos. 

Persze, a sok egyedi élmény közben főhőseink élete is bonyolódik: Zelda és Donát egy szerelmi háromszögben találják magukat, ami talán nem is annyira meglepő, mint inkább elgondolkodtató: miért tart ilyen sokáig kilépni egy kapcsolatból, ha közben másra vágyik az ember? Társadalmi elvárások, megfelelési kényszer vagy mi tartja vissza az embert a szabad cselekvéstől?

A kötet egyik nagy erőssége a kenyai állapotok bemutatása: a különböző törzsek és hiedelemvilágok ismertetése. Érdekes volt Zelda kapcsolata a túlvilággal. Nem tudom, hogy ilyesmire van-e lehetőség vagy egyáltalán valós szál-e, de mindenképpen elgondolkodtató.

A könyv rengeteg társadalmi és magánéletbeli problémát feszeget. Számomra épp ezért volt értékes: nem a habos-babos cukormázas felszínt mutatja be, hanem a legnagyobb mélységekig leás és őszintén, kendőzetlenül tárja elénk a valós világot. 

Amit nekem adott: 

- Az érzést, hogy én is támogathattam egy afrikai kisgyermek jövőjét 😊 . Hiszen az utolsó oldalakról kiderült, hogy a könyv megvásárlásával a bevétel egy része egy segélyszervezethez kerül, ami számomra nem utolsó szempont. Ezért is volt ez a kötet idén számomra a tökéletes "karácsonyi regény". Én is kaptam az olvasásával és adhattam is a megvételével. 

- Az élményt, hogy apukám eredeti, Kenyából hozott szobrai között fotózhattam a regényt. Ezt eddig még sosem írtam, de igyekszem mindig nagyon gondot fordítani arra, hogy milyen háttérben fotózom az aktuális regényt. Szeretem, ha a kép kapcsolódik a tartalomhoz. Mikor a kezembe akadt ez a csodaszép regény és megtudtam, hogy épp Kenya a helyszíne... Egyértelmű volt, hogy a szobroknak szerepelniük kell a képen. (Apukám annak idején meg sem akarta venni ezeket a szobrokat, de elmondása szerint pár dollárért odaadták neki. Ennek pedig nem tudott ellenállni, majd alig tudta hazahozni őket a poggyászában.)

Értékelés: 

Talán kijelenthetem: nekem az eddigi "legkedvesebb" Borsa regényem. Talán furcsán hangzik ez a jelző, de imádom az olyan könyveket, amik egyszerre tanítanak és elgondolkodtatnak. 

Szerintem nagyon jó írói véna kell ahhoz, hogy valaki a nyomort úgy tudja ábrázolni, hogy az az olvasót ne menekülésre késztesse, hanem empátiát ébresszen benne. Számomra felemelő volt az is, hogy a Borsa Brown-ra jellemező nagy (számomra azonban teljességgel felesleges) szexjelenetek nem domináltak ebben a regényben. Olvasás közben rettegtem tőle, hogy ebbe az irányba fog elmozdulni a történet, de a félelmem szerencsére alaptalannak bizonyult és így, a könyv valódi mondanivalója is érvényesülni tudott.

Nem tudok szó nélkül elmenni Dr. Steiner József karaktere mellett. Ha létezne ilyen cím, neki adnám a "2023 legszerethetőbb karaktere" jelzőt. Hihetetlen tudása és rendkívül szimpatikus személyisége van, így egyszerre ért örömként és döbbentett meg, hogy az övé egy valóban létező karakter, mi több saját maga. Így az ő és Borsa Brown közös munkája számomra maga volt a "mikor a bölcsesség találkozik a tehetséggel" találkozása. Egy rendkívül szívhez szóló, lélekmelengető és tanulságos könyvet hoztak össze, amit szerintem senki sem tud úgy olvasni, hogy ne facsarodjon össze időről-időre, oldalról-oldalra a szíve. Jó szívvel ajánlom mindenkinek, aki egy igazán emlékezetes olvasmányra vágyik!

 

Marius Gabriel: A divatdiktátor

És a La Galerie Dior

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó

Kiadás éve: 2023

Stílus: Történelmi/ életrajzi

Értékelés: 5/5

Előzmények:

Ez most egy egészen rendkívüli könyvajánló lesz.          Talán, ha nem járok októberben a "La Galerie Dior"-

ban, akkor ez a bejegyzés sem születik meg, de mivel már régóta szerettem volna leírni az ott tapasztaltakat, így elegyítem az utazási élményem az olvasásival.                      

A "La Galerie Dior" nem egy régi múzeum. Nem is olyan ismert, mint például a Musée d'Orsay, de legalább olyan érdekes. 2022-ben nyitotta meg a kapuit és hogy még izgalmasabb legyen: bizonyos időközönként lecserélik a kiállított ruhákat. Példának okáért, azoknak a ruháknak a nagy részét, amik az én képeimen szerepelnek, már le is cserélték. 

Christian Dior életéről nem sok könyvet találtam - sem magyar, sem francia nyelven. Akad, nem azt mondom, hogy egyáltalán nincs, de egy ilyen érdekes életről több irodalmat vártam volna. 

Ezért is lettem nagyon izgatott, mikor a kezembe akadt Marius Gabriel "A divatdiktátor" című könyve. 

Cselekmény:

A történet főszereplője Oona Reilly, másnéven Rézi, aki férje oldalán érkezett a náci uralom alól éppen csak felszabadított Párizsba. A véletlen úgy hozza, hogy megismerkedik Monsieur Dior-ral és ezzel egy barátság veszi kezdetét.

Rézi megpróbáltatásai és Párizzsal való ismerkedése közben megismerhetjük az igazi Christian Dior-t és baráti körét, ide értve Suzy Solidort (a leszbikus szépséget), Christian Bérard-t (a híres és tragikus sorsú díszlettervezőt) és Cathrine Dior-t (a Miss Dior "múzsáját") is. A könyv egyik erőssége, hogy életszagúan mutatja be az akkori Párizst és az ottani életet. Az üldözött nőket, akiket a náci uralom után a francia nép próbált kivetni magából, vagy az életrevalóbb, de nehéz körülmények között élőket, mint amilyen Pearl karaktere is.

Szembesülhetünk vele, milyen nehéz volt akkoriban anyagot szerezni egy-egy alkalmi ruhához. Illetve olyan érdekességekbe nyerhetünk bepillantást, mint a "Le Théâtre de la Mode", ahol a háború utáni anyaghiány miatt a híres tervezők maradék anyagokból babákra voltak kénytelen ruhákat tervezni  - élő manökenek helyett - és ebből a kiállításból világsiker lett, megerősítve Párizs helyét, mint a világ "divat fővárosa".

A regény csattanója, mikor Christian Dior végre saját szalont nyit és bemutatja első kollekcióját a még mindig keményen nélkülöző Párizsban. Az emberek egyik fele boldogan fogadta, hogy végre újra életük részévé váltak a színek és a változatos anyagok, a másik felük viszont pocsékolásnak tartotta azt a rengeteg anyagot, amit Dior egy-egy ruhához elhasznált. Vajon kinek volt igaza? Szerintem ezt az utókor döntötte el.

(Alább a műhely, ahol a csoda ruhaköltemények születtek.)

Értékelés:

A regény nagyon izgalmas és fordulatos, emellett pedig jól felépített is. Rézi karaktere néhol számomra egy kissé sok volt (indokolatlan hisztik és tettek), de minden más karaktert sikerült megkedvelnem.

Egyfelől megtévesztő a borítón szereplő "Ha ő nincs, talán Christian Dior sem lett volna világhírű." felirat, mivel Rézi nem volt létező személy. Tehát semmi köze Dior sikeréhez. Valójában ez volt számomra az egyedüli fájó pont a könyv során, hogy nem egy létező személy sorsát követhettük nyomon. 

Ennek ellenére a valamikor élt személyek élethűen kerültek bemutatásra és az író is nagyon jól lavírozott életük egyes eseményei között. Személyes kedvencem Cathrine Dior története, akinek szomorú sorsát is megismerhetjük a lapokról.

A legjobban viszont az olyan apróságokat élveztem, amikről még nem hallottam korábban.

Az egyik ilyen a "Le Théâtre de la Mode" volt. Kutattam utána egy kicsit és kiderült, miért is nem jött velem szembe Párizsban. Az 1945-ös bemutató után, a kiállítás megkezdte a turnét Európán belül olyan helyekre, mint Barcelona, London, Stockholm, majd az amerikai kontinensre. Ezt követően sokáig úgy hitték, hogy a babák elvesztek, mígnem az 1980-as évek közepén egy Washington állambeli kis múzeumban találtak rájuk. Ezután komoly vita kezdődött az Egyesült Államok és Franciaország között, hogy kié is ez a hagyaték. A vita Franciaország nyereségével végződött, a babák visszakerültek a kiindulási országba. Kutattam utána, hogy megtekinthetőek-e már, de nem találtam erről információt. (Alább egy kép az autentikus párizsi jelentről, amibe a tervezők a babáikat megálmodták.)

Amit nekem adott:

A könyv olvasása előtt pár hónappal jártam Párizsban. Egy, a "La Galerie Dior"-ról készült videó teljesen véletlenül jött velem szembe az Instagramon. Egyfelől meglepődtem, hogy még sosem hallottam erről a párizsi múzeumról (pedig elég sok múzeumot körbe jártam már ott), másfelől pedig tudtam, hogy ezt muszáj élőben is megnéznem. Bizton állítom, hogy az egyik legjobb múzeum élményem (talán a Swarovski volt hasonló Innsbruck mellett), mivel hihetetlenül innovatív és egyedülálló a maga nemében. 

Azt azért hozzáteszem, hogy érdemes a jegyet online, elővételben megvásárolni, hogy ne járjon úgy az ember, mint én: 1.5 órát vártam arra, hogy beengedjenek. Ha jeggyel érkezik valaki, akkor pedig legyen nagyon pontos (ha például 10 perccel hamarabb áll oda, kiállítják a sorból mondván, még nem annyi az idő). Szóval 09:45re érkeztem és körülbelül 11:05kor jutottam be. Onnantól gördülékenyen ment minden és egyik ámulatból estem a másikba.

Azt gondolná az ember, hogy ruhákat bemutatni nem lehet érdekesen. Mekkora tévedés! 

Minden terem más és más, van, ahol a természetre koncentrálnak, máshol a misztikumra, egy újabb teremben pedig egy hatalmas - szinte Versailles-ba illő - bálra. Természetesen nem csak Christian Dior tervezései szerepelnek a kollekcióban, hanem sok más tervezőé is, például Yves Saint Lauren kreálmányai, amik mindvégig a kedvenceim voltak. A képek sajátok (kivéve a "Le theatre de la mode"-ot).

Mikor a kezembe vettem A divatdiktátor című könyvet, ez a két mesés világ összemosódott bennem. Egyszerre éreztem magam a Dior múzeumban és ezáltal élethűbbnek éreztem a történetet is, ami magával ragadt.

Ahogyan Jean Cocteau mondta: << Dior, ce génie léger propre `a son temps dont le nom magique comporte Dieu et or.>> = "Dior, ez a korára jellemező, könnyed zseni, akinek mágikus neve egyszerre hordozza az Istent (Dieu) és az aranyat (or)."

Remélem sikerült átadnom, milyen zseni is volt Monsieur Dior, emellett pedig meghozni a kedvet vagy egy múzeumlátogatásra vagy pedig az olvasáshoz 😉!