Jack Kerouac: Úton

Kiadó: Európa Könyvkiadó

Kiadás éve: 1983

Stílus: Beat

Értékelés: 2,5/5

Előzmények: 

Vannak olyan klasszikusok, amik folyton az útunkba tévednek. Ilyen volt ez a könyv is. Legutóbb a Riverdale-ben emlegették Kerouac-ot, amin felbuzdulva úgy gondoltam: "Oh, meg kell ismernem, el kell olvasnom.". Nem mondanám, hogy hiba volt a kezembe venni ezt a könyvet, inkább azt, hogy ez egy nagyon-nagyon más nemzedék és életvitel, mint amit én ismerek. Annak ellenére, hogy tudtam, megvan nekünk otthon, a borítóra nem emlékeztem. Mégis, így visszagondolva, nagyon beszédes. 

Az íróról:

Jean-Louis Lebris de Kérouac. Íme, számomra az első meglepetés, hogy valójában nem is Jack, ráadásul Kérouac.

Életrajzából az a rész említésre méltó, mikor egy gyilkossági ügybe keveredett, mely kapcsán bizonyítékokat segített eltüntetni, de végül feladta magát a gyilkossal együtt.

Sokat utazgatott, nem titok, az "Úton" címe regénye is önéletrajzi ihletésű. A Beat nemzedék jeles képviselője.

Értékelés: 

Az egyik legnehezebb könyv volt, amit valaha olvastam. Adott egy nemzedék, a II. Világháború után, aki mindent másként lát. Úgy gondolja, hogy a kapitalista világ a lelkét kívánja és az idejét emészti. Amit igenis, meg kell fékezni. 

Rengeteget gondolkodtam azon, hogy vajon akkoriban mindenki ilyen életet élt, mint Sal, a regény főhőse? Mindenki ilyen kiábrándult volt, hogy valójában mindegy volt neki merre van és miből él, csak folyamatos mozgásban legyen? A materializmus rossz, csak benzedrin, fű, szex és pia kell a túléléshez. Meg pár lopott autó ahhoz, hogy az ember folyton mozgásban tudjon maradni. Gondolom, mindez a szabadságot és a menekülést volt hivatott jelképezni. 

Nagyon nehezen haladtam ezzel a könyvvel, mert egyáltalán nem tudtam vele azonosulni. Nem éltem a II. Világháború után, így elképzelni sem tudom azt, hogy az embereknek micsoda monoton életük lehetett azért, hogy mindent újjá építhessenek. Mennyire a kapitalizmus foglyainak érezhették magukat. Ez számomra idegen. Őszintén bevallom, én még azt sem tudtam, mit jelent az, hogy "beat" nemzedék. Aztán, mikor utána olvastam, nyilvánvalóvá vált számomra, hogy mindaz, amit nem szerettem ebben a könyvben. Így, kissé elszakadva az általam jónak vélttől, kezdtem megérteni, hogy miért tetszhetett annyi embernek ez a könyv. Épp azért, amiért én is szeretek olvasni: menekülési útvonalat jelentett. Kényelmeset, olyan kanapén ülőset, de mégis... Teljesen mást: egy szabadabb világot, amit ők nem tudtak megengedni maguknak, de mégis élvezni akartak.

Száguldani San Francisco vagy Mexikó, Texas vagy New York felé. Gondtalanul, fiatalon, felelőtlenül. Nem tartva a holnaptól, csak "carpe diem". Az egyik kedvenc részem a könyvben, mikor a mexikói lányok hegyi kristályokat ajánlanak fel a fiúknak, mire Dean az óráját adja cserébe. Jelképes pillanat. Az "időt" a "természetért", a "csiszolatlanságért". Mindenki mindig a máséra vágyik: a lányok az órára, Dean a kristályra. 

Maga a könyv nyelvezete - bár ez lehet csak a fordításból fakadt - is nehezen emészthető volt a számomra. Furcsa szavak, kifejezések. Nem volt túl olvasmányos. Ami viszont tetszett, hogy egész sok amerikai várost megismerhettem a leírásokból. (Persze, feltételezem ezek többsége már rég nem így néz ki.) Van, aki még térképet is gyártott az alapján, merre járt Sal. (Neki biztos jobban tetszett a könyv, mint nekem :D )

Összességében azt kell mondjam: nem bánom, hogy elolvastam. Így legalább tudom, hogy van egy ilyen irányzat is. Ésszel értem, hogy miért tartják nagyra ezt a művet, a lelkembe viszont nem tudom befogadni.